Hankó Balázs jó hírt jelentett be a szakképzésben részt vevők számára

Hankó Balázs jó hírt jelentett be a szakképzésben részt vevők számára

Hankó Balázs hozzátette, ezzel 24 ezer oktató bére növekszik, erre a célra a magyar költségvetésből 32 milliárd forintot biztosítanak. Hankó Balázs. Fotó: Bartos Gyula/MTI A béremelés minden fenntartó esetében biztosított”  – jelentette ki a miniszter. Hankó Balázs elmondta, a januári emelés révén elérik, hogy minimum bruttó 775 ezer forint lesz a szakképzésben dolgozók havi fizetése….

Részletek
Teljessé vált a magyar harckocsiflotta – megérkezett a 44. Leopard Tatára

Teljessé vált a magyar harckocsiflotta – megérkezett a 44. Leopard Tatára

Történelmi pillanatot ünnepelt a Magyar Honvédség, mivel megérkezett az utolsó, 44. darab Leopard 2A7HU típusú harckocsi is a hadsereghez, amellyel így teljessé vált a magyar harckocsiflotta.  Megérkezett Tatára a 44. Leopard 2A7HU harckocsi, ezzel teljessé vált a Magyar Honvédség új páncélosflottája. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szerint a modernizáció révén a Magyar Honvédség 40 éves technológiai…

Részletek
A Tisza Párt most épp adománygyűjtéssel akarja megbuktatni a kormányt

A Tisza Párt most épp adománygyűjtéssel akarja megbuktatni a kormányt

A saját kampányuk építése, tervezése helyett támogatások gyűjtésével vannak elfoglalva a Tisza Párt jelöltjei. Nemrég ugyanis megjelentek az adománygyűjtő linkek a Tisza Párt képviselőjelöltjeinek Facebook-oldalán és a párt online felületén is. A pénzgyűjtő akciót még Magyar Péter harangozta be a múlt héten, kedden. A Tisza Pártnál az agresszív látványpolitizálás a cél. Fotó: Facebook/Magyar Péter A…

Részletek
Takács Péter: Fizetőssé válna az egészségügyi ellátás a Tisza csomagjában

Takács Péter: Fizetőssé válna az egészségügyi ellátás a Tisza csomagjában

Takács Péter egészségügyi államtitkár a legújabb Facebook videójában arról beszélt, hogy az ország különböző pontjain ugyanazt a félelmet hallja vissza: a Tisza olyan megszorító egészségügyi csomagot készít elő, amely gyökeresen alakítaná át az ellátáshoz való hozzáférést. A tervezet lényege, hogy a jelenlegi társadalombiztosítás megszűnne, és az életmentő sürgősségi beavatkozások kivételével minden ellátás díjkötelessé válna. Takács…

Részletek
A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Gyanúsításból letartóztatások – bekeményít az ügyészség a Szőlő utcai nyomozás ügyében A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a bántalmazások nem minden esetben okoztak sérülést, de néhány letartóztatott fiatalkorú személy kisebb sérülést szenvedett. Az ügyészség a nőt közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettével, valamint kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, továbbá könnyű testi sértés vétségével gyanúsítja. Mivel fennáll…

Részletek
Orbán Balázs szerint a jelenlegi uniós irányvonal zsákutca

Orbán Balázs szerint a jelenlegi uniós irányvonal zsákutca

Orbán Balázs a brüsszeli Politico újságírójával, Sarah Wheatonnek nyilatkozott a Politico Confidential legújabb epizódjában. A miniszterelnök politikai igazgatója a beszélgetésben kifejtette: Európa csak akkor lesz képes visszanyerni erejét, ha a problémák valós okairól végre nyíltan beszél, és ha a brüsszeli elit helyett a demokratikus felhatalmazású nemzeti kormányok jelölik ki az irányt. Orbán Balázs a Politicónak…

Részletek
Orbán Viktor: Az Európai Unióban a mai döntéssel megszűnik a jogállamiság

Orbán Viktor: Az Európai Unióban a mai döntéssel megszűnik a jogállamiság

Az Európai Unióban a mai döntéssel megszűnik a jogállamiság, és az európai vezetők a szabályok fölé helyezik magukat – írta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken reggel Facebook-oldalán. Az uniós nagykövetek egyértelmű többsége csütörtökön a Politico szerint megegyezett azokban a vészhelyzeti jogosítványokban, amelyeket az uniós alapszerződés 122. pontját alapul véve, a gazdasági szolidaritásra hivatkozva vezetnek be. A…

Részletek
Egy börtönbizniszes ügyvédé lett az „Emberi Jogi Díj”

Egy börtönbizniszes ügyvédé lett az „Emberi Jogi Díj”

Az eseményre az Országos Bírósági Hivatal (OBH) épületében került sor. A börtönbizniszes Tóth Balázs a díjjal. Fotó: Facebook Az első díjazott, dr. Tóth Balázs, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje lett. A hivatalos adatok szerint a Magyar Helsinki Bizottság jogásza és ügyvédje aktívan részt vesz/vett a strasbourgi eljárásokban, beleértve olyan ügyeket is, amelyek fogvatartottakat vagy fogvatartással…

Részletek
Tisza Párt: Cicaharc, hátra arc

Tisza Párt: Cicaharc, hátra arc

Tovább dúl a harc a Tisza Pártban a jelöltkiválasztási folyamat győztesei és vesztesei között. Csaknem két hét telt el azóta, hogy Magyar Péterék bejelentették az egyéni képviselőjelöltjeiket, de nem csillapodnak az indulatok. Most a Szentes központú Csongrád-Csanád vármegye 3-as számú egyéni választókerületben támadta meg nyilvánosan az eredményt a vesztes Páger Krisztina, arra hivatkozva, hogy tisztességtelen,…

Részletek
Az Európai Bizottság módszeresen megerőszakolja az európai jogot

Az Európai Bizottság módszeresen megerőszakolja az európai jogot

„A brüsszeliek a mai napon átlépik a Rubicont. Ma délben egy olyan írásos szavazás veszi kezdetét, amely jóvátehetetlen károkat okoz az Uniónak” – írja Orbán Viktor reggeli Facebook-posztjában, miután csütörtökön az EU vészhelyzeti intézkedés keretében megfosztotta Magyarországot – és bármely másik tagállamot – attól a lehetőségtől, hogy a befagyasztott orosz vagyon zárolásának feloldását el tudja…

Részletek