Többen vannak azok, akik szerint anyagilag a Tiszával járnának jobban

Többen vannak azok, akik szerint anyagilag a Tiszával járnának jobban

A fideszesek nagyon bíznak a győzelmükben, míg a tiszások kicsit kevésbé, eközben viszont valamivel többen gondolják, hogy a Tiszával járnának jobban anyagilag – többek közt ez derült ki a 21 Kutatóközpont friss, közösségi finanszírozású kutatásából. A választási esélyek és az anyagi szempontok mellett most azt is megkérdezték, hogy mennyiben tekinthető a kormány kudarcának vagy eredményének…

Részletek
Egy kicsit közelebb került egymáshoz a Tisza Párt és a Fidesz

Egy kicsit közelebb került egymáshoz a Tisza Párt és a Fidesz

A biztos részvételt ígérők és pártot is választók csoportjában a Tisza Párt 47, míg a Fidesz 38 százalékon áll, ez az ellenzéki párt esetén az október végi felméréshez képest (48 százalék volt akkor) mérséklődést, míg a kormányzó párt esetén erősödést jelent (37 százalék volt akkor) – derül ki a Závecz Research legfrissebb, november végén rögzített…

Részletek
Az ország közel fele kormányváltást szeretne egy nagymintás kutatás szerint

Az ország közel fele kormányváltást szeretne egy nagymintás kutatás szerint

Az ELTE Szociológia Intézetének nagymintás, 4000 fős kutatása szerint országos szinten a Tisza Párt vezet, és sok minden változott a társadalomban az elmúlt években – írja a Hvg. 2015 óta négyévente ismétlik meg ezt a felmérést, így hosszú távú minták is kiolvashatóak az eredményekből. Kovách Imre, a kutatás egyik vezetője a lapnak azt mondta, hogy…

Részletek
50-40 a Tiszának, két százalékpontot javított a Fidesz a választani tudó biztos szavazók körében

50-40 a Tiszának, két százalékpontot javított a Fidesz a választani tudó biztos szavazók körében

A választani tudók körében egy százalékponttal mérséklődött 2025 szeptemberéhez képest azoknak az aránya, akik a Tisza Pártra szavaznának, három százalékponttal többen szavaznának viszont a Fidesz–KDNP-re egy közelgő parlamenti választások esetén – írja a Hvg360 a Medián novemberi pártpreferencia-mérésének eredményéről. Az is látszik az adatokból, hogy a választani tudó biztos szavazók körében 50 százalékon áll a…

Részletek
47 százalék Tisza, 40 százalék Fidesz a biztos szavazók körében

47 százalék Tisza, 40 százalék Fidesz a biztos szavazók körében

A Tisza Párt 47 százalékon, a Fidesz–KDNP 40 százalékon áll a biztos, pártot választani tudó szavazók körében, ha most vasárnap lennének a választások – legalábbis az IDEA Intézet legfrissebb kutatása szerint. A felmérés eredménye szerint a teljes népességben 35 százalékon áll a Tisza, míg 29 százalékon a Fidesz–KDNP. E kutatás szerint korántsem biztos, hogy a…

Részletek
A biztos pártválasztóknál 48-37-re vezet a Tisza a Fidesszel szemben

A biztos pártválasztóknál 48-37-re vezet a Tisza a Fidesszel szemben

Mindkét nagy párt növelni tudta szavazótáborát az ősz folyamán a Závecz Research októberi közvélemény-kutatása szerint. A kedden közzétett adatok alapján az erőviszonyok ugyan keveset változtak, a biztos szavazó pártválasztók körében a Tisza már 48 százalékon, a Fidesz pedig 37 százalékon áll. A Mi Hazánk, a DK és a Kétfarkú Kutya Párt június óta nagyjából megtartották…

Részletek