Romapolitika – polgárjogi felszabadulás, vagy betagozódás a hatalomba

Romapolitika – polgárjogi felszabadulás, vagy betagozódás a hatalomba

A maffiarezsim a politizáló cigány egyesületek jelentős részét a Fidesz alá vásárolta vagy zsarolta. A Lungo Drom, majd a CIKÖSZ, a közmunkavezetők, az uzsorások, a gazdagabb vállalkozók a polgármesterekkel, sok helyütt a főispánokkal együtt, közösen szervezték a cigány szavazók becserkészését, és biztosították velük a Fidesz kétharmados túlhatalmát. Ebből adódóan kevés szervezet maradt ki a NER-darálóból….

Részletek
Megint Brüsszelt használja az ellenzék a kormány elleni támadásokra

Megint Brüsszelt használja az ellenzék a kormány elleni támadásokra

Lapunk arról értesült, hogy az Európai Bizottság elé került a helyi önazonosság védelméről szóló törvény. Ennek egyik oka, hogy az ellenzék politikai köreihez kötődő Roma Parlament panasszal fordult az uniós testülethez idén november elején.  Az ellenzéki pártok és a hozzájuk köthető civil szervezetek már hónapok óta támadják a helyi önazonosság védelméről szóló törvény miatt a kormányt. Az…

Részletek