Index – Belföld – Kitört a vita Rónai Egon egyik kérdése miatt, amit Orbán Viktornak tett föl

Index – Belföld – Kitört a vita Rónai Egon egyik kérdése miatt, amit Orbán Viktornak tett föl

Álhírnek nevezte Szalai Piroska miniszterelnöki főtanácsadó az Orbán Viktorral kedden megjelent interjúban feltett kérdést a szegénységi mutatókról – írja az MTI. Szalai Piroska a Facebook-oldalán az alábbit írta: „Ma este az ATV-ben Orbán Viktor miniszterelnök úr interjújában a riporter tévesen kérdezett a gyermekszegénységről. Azt állította, hogy a KSH 9,5 százalékról 20,9 százalékra módosította a gyermekszegénységi…

Részletek
Nagy Márton döntött, Budapest 0 forintot fizet

Nagy Márton döntött, Budapest 0 forintot fizet

Közzétették a Magyar Közlönyben, hogy az önkormányzatoknak a helyi iparűzési adóbevétel (hipa) többletük alapján novemberben mennyit kell fizetniük. Ez az elvonás a Navracsics Tibor által tavaly bejelentett Versenyképes Járások Program része. Éppen ezért Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter rendelete a közigazgatási és területfejlesztési miniszterrel egyetértésben határozta meg az egyes települések fizetési kötelezettségét. Budapestnek, Pécsnek, Kecskemétnek most…

Részletek
Orbán elárulta, hogy 2010-ben felvetette a hatalmi rendszer átalakítását egy elnöki vagy egy Horthy-…

Orbán elárulta, hogy 2010-ben felvetette a hatalmi rendszer átalakítását egy elnöki vagy egy Horthy-…

„Tizenöt éve nem járt az ATV-ben, ez annyi idő és annyi fel nem tett kérdés, hogy meg sem próbálok nekirugaszkodni” – így jellemezte saját, nehéz helyzetét Rónai Egon kedden este az ATV Mérleg című műsorában, az Orbán Viktorral készített interjú felvezetéseként, és jelezte, hogy ezért inkább a jelen történéseire koncenrál majd, mire a miniszterelnök megnyugtatta,…

Részletek
Kilépett a Párbeszédből V. Naszályi Márta

Kilépett a Párbeszédből V. Naszályi Márta

Szeretnék mindenkit tájékoztatni, hogy tegnap kiléptem a Párbeszéd-Zöldek Pártból – közölte V. Naszályi Márta kedden Facebook-oldalán. Az  I. kerület volt polgármestere azt írta: Régebb óta érlelődött ez a döntés és a Párbeszéd alapítójaként nem volt könnyű számomra. Kilépésem oka, hogy nem tudok azonosulni a párt jelenlegi irányvonalával. V. Naszályi a Népszavának azt mondta: hosszú ideje…

Részletek
Orbán szerint mindig asztalon van, hogy érdemes-e átállni az elnöki rendszerre

Orbán szerint mindig asztalon van, hogy érdemes-e átállni az elnöki rendszerre

„Az MNB gazdálkodása nem néz ki jól, de én megvárnám a vizsgálatok végét. De ha eltűnt akár egy forint is szabálytalanul, annak gazdája van, azért valakinek szorulnia kell. Annak szoros is lesz.” Ezt mondta Orbán Viktor Rónai Egonnak az ATV Mérleg című, kizárólag a YouTube-on elérhető műsorában. A kedden délután közzétett, több mint egyórás interjúban…

Részletek
Terézváros nyert: jogszerű az Airbnb-k kitiltása

Terézváros nyert: jogszerű az Airbnb-k kitiltása

A Kúria kedden döntést hozott arról, hogy Terézváros Airbnb-rendelete nem törvényellenes, így 2026. január elsejétől a rövid távú lakáskiadást jogszerűen betilthatják a kerületben – jelentette be Soproni Tamás polgármester. A bíróság a Sára Botond főispán vezette Kormányhivatal indítványát elutasította, amely alapján a terézvárosi rendeletnek az Alaptörvénnyel való összhangját is vizsgálta. A Kúria megállapította, hogy a…

Részletek
Orbán Viktornak számos kérdése van a tiszás adatbotrány kapcsán (VIDEÓ)

Orbán Viktornak számos kérdése van a tiszás adatbotrány kapcsán (VIDEÓ)

„A kiindulópont mégiscsak az, hogy van egy adatgazda, aki teljes felelősséggel tartozik erkölcsileg önnek. Innen indulunk. A jogszabályok is mondanak valamit, önnek igaza van, nem lényegtelen, de másodlagos” – mondta Rónai Egonnak Orbán Viktor az ügy kapcsán. Majd így folytatta: Azt még én sem értem, és nem kapok rá választ egyelőre – pedig figyelek –, hogy…

Részletek
Index – Belföld – Orbán Viktor megmutatta azt, amit szerinte jobb, hogy nem vett az ATV kamerája

Index – Belföld – Orbán Viktor megmutatta azt, amit szerinte jobb, hogy nem vett az ATV kamerája

„Amit a kamera nem mutatott meg. Lehet jobb is!” – írja bejegyzésében Orbán Viktor, aki közzétett egy videót az ATV Mérleg című műsorában adott interjújáról, ahol Rónai Egonnal beszélgetett. Az összevágott felvételekből kiderült, hogy miket rajzolt a papírjára a beszélgetés alatt, amelyet Rónai Egonnak adott, aki le akarta fényképezni. „Ez készült adás közben, íme a…

Részletek
„Nem térdepeltethet meg minket Brüsszel” – Lázár János az amerikai pénzügyi csomagról

„Nem térdepeltethet meg minket Brüsszel” – Lázár János az amerikai pénzügyi csomagról

A brüsszeli pénzügyi zsarolást washingtoni pénzügyi megállapodással ellensúlyozná az Orbán-kormány – erről beszélt a 24.hu-nak salgótarjáni fórumán Lázár János. Ez lenne a pénzügyi védőpajzs, amiről Orbán Viktor beszélt, de ez egyelőre „egy politikai mondás, nem több”, a részletei még csak most körvonalazódnak. Az építési és közlekedési miniszter ugyanakkor azt cáfolta, hogy valutacseréről (ún. swap line)…

Részletek