Index – Belföld – A Magyar Érdemrend nagykeresztjét kapta Sulyok Tamástól a brunei szultán

Index – Belföld – A Magyar Érdemrend nagykeresztjét kapta Sulyok Tamástól a brunei szultán

Orbán Viktor miniszterelnök kedden hivatalában fogadta Hászánál Bolkiáht, a Brunei Szultanátus szultánját és miniszterelnökét – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály. Hászánál Bolkiáh Sulyok Tamás köztársasági elnök meghívására, első alkalommal tett hivatalos látogatást Magyarországon. A köztársasági elnök aztán ki is tüntette a szultánt: az MTI közleménye szerint hivatalában fogadta és magyar állami kitüntetésben részesítette Brunei…

Részletek
Sulyok Tamás a horvát elnökkel egyeztetett a két ország együttműködésének további erősítéséről

Sulyok Tamás a horvát elnökkel egyeztetett a két ország együttműködésének további erősítéséről

Sulyok Tamás a horvát államfő hivatalos magyarországi látogatásán arról beszélt, hogy Horvátország Magyarország egyik legfontosabb regionális szövetségese. A találkozóról szóló friss bejegyzésében a köztársasági elnök kiemelte: a jó szomszédi kapcsolatok alapja a nemzeti kisebbségek iránti közös felelősség. Mint írta: magyarok a horvátokért, horvátok a magyarokért; együtt egymásért. Sulyok Tamás köztársasági elnök sajtónyilatkozatot tesz Zoran Milanovic…

Részletek
Sulyok Tamás: A szegedi székesegyház különleges értéket képvisel a nemzet életében és…

Sulyok Tamás: A szegedi székesegyház különleges értéket képvisel a nemzet életében és…

A szegedi Magyarok Nagyasszonya-székesegyház és a Dóm tér különleges értéket képvisel a nemzet életében és gondolkodásában – jelentette ki a köztársasági elnök csütörtökön a helyszínen. Sulyok Tamás köztársasági elnök a szegedi Magyarok Nagyasszonya-székesegyház és a Dóm tér nemzeti emlékhellyé nyilvánítását jelző sztélé Klebelsberg Kuno születésének 150. évfordulója alkalmából megrendezett avatásán (Fotó: Facebook) Sulyok Tamás a…

Részletek
Index – Belföld – Bajba jutott magyarokat mentettek a szörfösök, kitüntetést kaptak Sulyok Tamástól

Index – Belföld – Bajba jutott magyarokat mentettek a szörfösök, kitüntetést kaptak Sulyok Tamástól

Júliusban számoltunk be arról, hogy egy magyar apát és lányát kellett kimenteni a görög partoknál a vízből, miután a szél és az áramlatok elsodorták őket. A két magyart először egy sárkányszörfös vette észre, aki odaadta deszkáját, hogy megpihenjenek. Nem sokkal később megérkezett egy hajó, és épségben partra szállították őket. Sulyok Tamás a határozatban úgy fogalmazott,…

Részletek
Az államfő kitüntette a magyarokat megmentő szörfösöket

Az államfő kitüntette a magyarokat megmentő szörfösöket

Megjelent a Magyar Közlönyben Sulyok Tamás határozata arról, hogy a Magyarország Köztársasági Elnökének Arany Érdemérme elismerést adományozta két fiatalnak. „Anastasios Gkaripis és Iset Segura Santaeularia példamutató bátorságról és emberségről tettek tanúbizonyságot, amikor habozás nélkül a bajba jutottak segítségére siettek. Helytállásuknak, pontos helyzetfelismerésüknek és találékonyságuknak köszönhetően egy apa és lánya menekülhetett meg a lehetséges tragédiától. Cselekedetük…

Részletek
Kitüntették a magyar turistákat a tengerből kimentő görög és spanyol fiatalokat

Kitüntették a magyar turistákat a tengerből kimentő görög és spanyol fiatalokat

Sulyok Tamás csütörtökön tüntette ki azt a két fiatalt, akik idén nyáron egy magyar férfit és 10 éves lányát mentették meg a tengerbe fulladástól a görögországi Epanominál. A 21 éves görög Anasztaszisz Garapisz és spanyol segítője, Iset Segura Santaeularia a Magyarország Köztársasági Elnökének Arany Érdemérme fokozatot vehették át a köztársasági elnöktől. „Tettük az emberiesség, a…

Részletek
Sulyok Tamás: A Sándor-palota zongorája a fiatal zenészek szolgálatába áll

Sulyok Tamás: A Sándor-palota zongorája a fiatal zenészek szolgálatába áll

Sulyok Tamás köztársasági elnök a közösségi oldalán számolt be arról, hogy egy versenyzongorát adományozott a Weiner Leó Katolikus Zeneiskolának. A köztársasági elnök szerint „a zene minden lelket megérint”, ezért a Sándor-palota Steinway & Sons hangversenyzongoráját az elnök hivatala átadta a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola hallgatóinak a használatába. Sulyok Tamás a kezdeményezéssel a magyar zenei utánpótlás…

Részletek
Hol vannak a kihallgatások, a házkutatások? – tette fel a kérdést Pintér Sándornak a listázásokról M…

Hol vannak a kihallgatások, a házkutatások? – tette fel a kérdést Pintér Sándornak a listázásokról M…

„Hol vannak a kihallgatások? Hol vannak a házkutatások?” – kérdezte Magyar Péter országjárásának szombati, bátonyterenyei állomásán a Tisza Párttól kiszivárgott adatok kormánymédia általi felhasználásról. Pintér Sándornak címezve a kérdést arról érdeklődött, hogy voltak-e már házkutatások azon propagandista szerkesztőségeknél, amelyek „minden jogszabályt megszegve” lehoztak térképeket 150 ezer magyar nevével, lakcímével, telefonszámával emailcímével. Magyar a lapok közül…

Részletek
A Promenad24 listázása a Fidesz nyílt hadüzenete a magyar állampolgárok ellen, ezért Sulyoknak le ke…

A Promenad24 listázása a Fidesz nyílt hadüzenete a magyar állampolgárok ellen, ezért Sulyoknak le ke…

Lemondásra szólította fel Sulyok Tamás államfőt Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke azért, mert „Orbán Viktor báb köztársasági elnöke szokása szerint hallgat, miközben a fideszes bűnözők nyíltan listázzák és fenyegetik a honfitársaikat”. Magyar Péter csütörtök délelőtt a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésével a Lázár János építési és közlekedési miniszterhez köthető hódmezővásárhelyi online lap, a Promenad24 előző napi…

Részletek
Magyar Péter távozásra szólította fel az államfőt és az adatvédelmi biztost

Magyar Péter távozásra szólította fel az államfőt és az adatvédelmi biztost

Magyar Péter Miskolcon az Orbán Viktort megmintázó papírfigurával (Fotó: Magyar Péter Facebook-oldala) – Sulyok Tamás „jogász” köztársasági elnöknek azonnal távoznia kell a hivatalából – írta Facebook-bejegyzésében a Tisza Párt elnöke, aki szerint „Orbán Viktor báb köztársasági elnöke szokása szerint hallgat, miközben a fideszes bűnözők nyíltan listázzák és fenyegetik a honfitársaikat”. Magyar Péter arra az adatlopásra…

Részletek