Megvan, mikor lesz Orbán évnyitó sajtótájékoztatója

Megvan, mikor lesz Orbán évnyitó sajtótájékoztatója

Orbán Viktor hétfő délelőtt Facebook-oldalán jelentette be, hogy 2026. január 5-én tartja majd évnyitó nemzetközi sajtótájékoztatóját. Az esemény a poszt szerint délelőtt 11 órakor kezdődik majd. A miniszterelnök azt írta: Kérdés nem marad válasz nélkül. Az előző ilyen esemény 2024. december 21-én volt, aki szeretne nosztalgiázni, az itt olvashatja vissza az erről szóló tudósításunkat. A…

Részletek
Amerikai katona okozott halálos balesetet Ajkánál

Amerikai katona okozott halálos balesetet Ajkánál

Meghalt egy 43 éves férfi, miután autójuknak nekicsapódott egy száguldozó sofőr Noszlop és Ajka között, számolt be az esetről a Tények. Az áldozat a feleségével és három tíz év körüli kislányukkal volt korcsolyázni Ajkán, már épp hazafelé tartottak, amikor a Magyarországon állomásozó amerikai katona a kocsijuknak csapódott. Az egyik gyereket és az apát életveszélyes állapotban…

Részletek
Kapzsisága lett a veszte a pénztárcát lopó párnak

Kapzsisága lett a veszte a pénztárcát lopó párnak

A Monori Járási Ügyészség vádat emelt azzal a párral szemben, akik egy bevásárlóközpontban eltulajdonították a sértett pénztárcáját. A vádirat szerint 2023 júliusában a párt alkotó nő és a férfi – a bűnügy vádlottjai – megjelentek egy budaörsi bevásárlóközpontban. Vásárlás során arra lettek figyelmesek, hogy az egyik raklapon ott van egy pénztárca, amelyet korábban a bűnügy…

Részletek
Dedikált könyvet kapott Orbántól Pottyondy Edina

Dedikált könyvet kapott Orbántól Pottyondy Edina

„És tényleg én voltam az a rejtélyes Edina, akinek Facebook-posztban dedikált a nemzetvezető” – írta Pottyondy Edina hétfő reggel Facebook-oldalán. Az eset előzménye, hogy egy korábbi interjújában megkérdezték tőle, melyik politikussal olvastatná el büntetésből a könyvét. Erre azt válaszoltam, hogy nem büntetés, jutalom lenne. Élveznék, és gazdagodnának tőle. Lehet, hogy empátiát és érzékenységet tanulnának, és…

Részletek
Soha nem volt ilyen kevés dohánybolt Magyarországon

Soha nem volt ilyen kevés dohánybolt Magyarországon

Az elmúlt évek trendjeihez illeszkedve tovább csökkent a dohányboltok száma. A kiskereskedelmi ágazat 2013-as átalakítása óta most van a legkevesebb trafik az országban: több mint 700 településen nem lehet dohánytermékeket venni. A törvény szerint hazánkban dohányboltot kétféleképpen lehet üzemeltetni: koncessziós engedéllyel vagy külön feljogosítással. Az előbbi körbe azok a vállalkozók tartoznak, akik még 2013-ban nyerték…

Részletek
„Semjénnek tetszett a javaslatcsomagom” – Junghausz Rajmund nem hiába szólt be a KDNP elnökének

„Semjénnek tetszett a javaslatcsomagom” – Junghausz Rajmund nem hiába szólt be a KDNP elnökének

Az újbudai KDNP-t kiakasztotta, Semjén Zsoltot viszont ötletgyűjtésre sarkallta Junghausz Rajmund Facebook-bejegyzése, amelyben döbbenetét fejezte ki amiatt, hogy a kereszténydemokraták elnöke a több évtizedes politikusi múltja ellenére sosem járt gyermekvédelmi intézményben. A XI. kerületi Fidesz-KDNP frakcióban ülő képviselő a nagy port felverő posztjában az írta, hogy a miniszterelnök-helyettest nem nagyon érdekelheti a legesettebbek világa, és…

Részletek
Közösen megélt ALDI-pillanatok

Közösen megélt ALDI-pillanatok

Az év utolsó napjai mindig különlegesek. Ilyenkor nemcsak lezárunk egy időszakot, hanem megállunk egy pillanatra, hogy köszönetet mondjunk mindazért, amit együtt megéltünk, elértünk. Az elmúlt évben is számtalan apróbb és nagyobb közös ALDI-pillanat született. Rutinszerű, hétköznapi vagy épp emelkedett hangulatú, ünnepi vásárlások, izgalmas találkozások tarkították életünket. Hálásak vagyunk azért, hogy nap mint nap minket választanak,…

Részletek
A nap legfontosabb hírei – 2025.12.28.

A nap legfontosabb hírei – 2025.12.28.

Putyin megint felhívta Trumpot, mielőtt Zelenszkijjel találkozna Putyin: Ha Ukrajna nem hajlandó a békére, erőszakkal fogjuk megoldani Lavrov: Oroszország válasza megsemmisítő lesz Ezek a hatos lottó december 28-ai nyerőszámai Miért nem közöltük az ötöslottó nyerőszámait? Meghalt Brigitte Bardot Kepes András: Amikor egy hatalom vesztésre áll, kerüli a vitákat, helyette hazudozik és rágalmazza az ellenfeleit The…

Részletek
Nem gondoltuk, hogy a mi pucér fenekünkről fog szavazni a fővárosi közgyűlés

Nem gondoltuk, hogy a mi pucér fenekünkről fog szavazni a fővárosi közgyűlés

Szeptember végén jelent meg a hír a Rudas Gyógyfürdő honlapján: október 1-jétől heti 14 óráról 5 órára csökkentik a női törökfürdő idejét. Az indok: a Gellért fürdő felújítása miatt megnövekedett látogatószámra számítanak, amit részben a Rudas aránylag kis részét adó törökfürdő koedukálásával lehet kiszolgálni. A Rudas szeparált napjának rendszeres látogatójaként tudom, hogy a felosztás eddig…

Részletek
Ezek a hatos lottó december 28-ai nyerőszámai

Ezek a hatos lottó december 28-ai nyerőszámai

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 52. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 6 (hat) 8 (nyolc) 17 (tizenhét) 18 (tizennyolc) 19 (tizenkilenc) 43 (negyvenhárom) Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt; 5 találatos szelvény 14 darab, nyereményük egyenként 803 025 forint; 4 találatos szelvény 1303 darab, nyereményük egyenként 8630 forint;…

Részletek