Marad a párás, borult idő a hétvégén
Túlnyomóan borult, párás, éjszaka akár nagyobb területen – kiemelten a Nyugat-Dunántúlon és a délkeleti, keleti…
Túlnyomóan borult, párás, éjszaka akár nagyobb területen – kiemelten a Nyugat-Dunántúlon és a délkeleti, keleti…
Magyar most a párt határon túli politikusait, jelöltjeit hívja színpadra. Sorrendben: Strompová Viktóriát és Bögi…
Két körzeti megbízott mentett ki egy családot egy égő házból péntek este, Dunaújvárosban. A tűz…
Lázár kérdez: miért szavazzanak az emberek Orbánra, aki 40 éve van a politikában. A miniszterelnök…
2024 januárja óta mostanáig összesen 780 millió forintot fordítottak a korábbi köztársaági elnökök, Schmitt Pál,…
A Fidesz pécsi országgyűlési képviselőjelöltje, Cziráki Attila olyan kampánykiadványt adott ki, amelyben semmi nem utal…
A sátoraljaújhelyi polgármester levédette a 4,1 milliárd forintból épült függőhíd új nevét – írja szombati…
Az első húsz évben az határozta meg a világképemet, hogy Burgenlandban és Zürichben, valamint az…
Nem tudom munkám tárgyát, az embert, az »ő« és »én« indivíduma nélkül értelmezni. Ez a…
Tizenhárom minisztériumot kérdezett meg december elején a Népszava arról közérdekű adatigényléssel, hogy a dolgozók az…