Vitézy „az elátkozottan tömegközlekedés-ellenes” újbudai politika feladására kéri László Imrét

Vitézy „az elátkozottan tömegközlekedés-ellenes” újbudai politika feladására kéri László Imrét

Sajnos újabb budapesti abszurd van kibontakozóban: az újbudai önkormányzat a momentumos alpolgármester javaslatára meg akarja akadályozni a fonódó villamosok fejlesztését – így kezdi szerdai Facebook-bejegyzését Vitézy Dávid. A Podmaniczky Mozgalom vezetője felidézi, hogy a kerületi vezetés álláspontja szerint a 19-es és 49-es villamosok mai kelenföldi végállomása „problémamentesen” működik, ezért azt nem kell fejleszteni. Vitézy szerint…

Részletek
Új vezető érkezett a Szőlő utcai intézet élére

Új vezető érkezett a Szőlő utcai intézet élére

Úgy tűnik, kinevezték a Szőlő utcai javítóintézet új vezetőjét. A Telex értesülései szerint a Debreceni Javítóintézet eddigi igazgatóhelyettesét, Varga László Balázst bízták meg a Szőlő utcai intézet vezetésével. Megbízatása 2026. április 30-ig szól. Az új igazgatót a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság osztályvezetője, Sidlovits Ferenc mutatta be a dolgozóknak. Vargát telefonon elérték, ám sem megerősíteni, sem…

Részletek
Medián: Optimistábbak a tiszás szavazók az Orbán-hívőknél

Medián: Optimistábbak a tiszás szavazók az Orbán-hívőknél

Bár minden eddiginél durvábbnak látja a kampányt a választók 69 százaléka, 2026-ot mind a kormánypártiak, mind a tiszások jókora optimizmussal várják (ez tavaly ilyenkor csak a Fidesz támogatóit jellemezte) – többek között ez derül ki a Medián novemberi közvélemény-kutatásából, amelynek főbb megállapításait a hvg.hu tette közzé. A felmérésből az látszik, hogy bár kevés dologban értenek…

Részletek
Így lesznek nyitva a hivatalok az ünnepek alatt

Így lesznek nyitva a hivatalok az ünnepek alatt

Mihamarabb intézze el mindenki a hivatali ügyeit az ünnepek előtt – ezt javasolják a kormányhivatalok. A távirati irodához eljuttatott közleményükben felhívják a figyelmet arra, hogy az ünnepek alatt korlátozottan lesznek elérhetők a hivatali szolgáltatások. Mint írják, a lejáró okmányok meghosszabbítása mellett az Otthon Start Fix 3 százalékos lakáshitel iránti kiemelt érdeklődés miatt különösen érdemes ezt…

Részletek
Gulyás Gergely a belügyminiszter helyzetéről beszélt

Gulyás Gergely a belügyminiszter helyzetéről beszélt

Gulyás Gergely a szerdai kormányinfón elmondta, hogy a Szőlő utcai ügy kapcsán indokoltnak tartja-e Pintér Sándor lemondását. A reggeli kormányinfón Gulyás Gergely többek között bejelentette, hogy a kormány a keddi ülésén úgy döntött, a javítóintézeteket a rendőrség felügyelete alá helyezik. A miniszter emlékeztetett: a javítóintézetek valójában büntetés-végrehajtási intézmények, hiszen oda olyan fiatalok kerülnek, akiket a…

Részletek
Újabb fideszesnek esett le EU-s pénz

Újabb fideszesnek esett le EU-s pénz

Újabb EU-s pénzből épült „vendégházról” osztott meg történetet Hadházy Ákos Facebook-oldalán. A képviselő posztja szerint Kosztya Zoltán, Zajta fideszes polgármester a szomszédos településen, Rozsályon építette a házát 20 millió forint EU-s támogatással, vendégházként. A helyiek szerint benne lakik, így lehet, mert a szállásfoglaló oldalakon nem találtam a nyomát a róla elnevezett „vendégháznak” – írta Hadházy, majd…

Részletek
Magyar Péter tüntetést hirdetett szombatra a Szőlő utcai botrány miatt

Magyar Péter tüntetést hirdetett szombatra a Szőlő utcai botrány miatt

A Szőlő utcai rendőrségi fellépés, illetve gyermekvédelmi intézményben tapasztalt rémségek váratlan lépésre sarkallták a Tisza Pártot. Magyar Péter pártelnök a közösségi oldalán jelentette be, hogy szombatra a budapesti Deák térre demonstrációt kezdeményez. A gyülekezés után a demonstrálók a Karmelitához és a Sándor-palota elé vonulnak. Magyar Péter a közösségi oldalán tette közzé a felhívást: „Álljunk ki…

Részletek
Szerdán is akcióznak a Szőlő utcában

Szerdán is akcióznak a Szőlő utcában

A Szőlő utcai intézmény hátsó kijárata a Zápor utca felől, 2025. december 9-én. (Fotó: Magyar Hang/György Zsombor) A nyomozó ügyészség szerdán tovább folytatja a megkezdett bűnügyi akciót az úgynevezett Szőlő utcai ügyben; a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség eljárási cselekményei továbbra is folyamatban vannak – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A közlemény szerint a kedden őrizetbe…

Részletek
Beilleszkedési gondjai voltak a középiskolában, megszökött a szüleitől egy idősebb férfival, aki valóságos pokollá tette az életét

Beilleszkedési gondjai voltak a középiskolában, megszökött a szüleitől egy idősebb férfival, aki valóságos pokollá tette az életét

Emberkereskedelem és garázdaság miatt állítja bíróság elé a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség azt a férfit, aki szerelmet hazudott egy 15 éves lánynak, majd prostitúcióra kényszerítette. A főügyészség közleménye szerint tavaly ősszel beilleszkedési gondjai voltak a középiskolai tanulmányai elején járó lánynak, emiatt többször is csavargott az iskola helyett. Emiatt egy idő után megromlott a szüleivel is a…

Részletek
Szőlő utca: Puzsér Róbert tüntetést szervez

Szőlő utca: Puzsér Róbert tüntetést szervez

„Aki látta, mi zajlik a Szőlő utcában, annak e hét vasárnapján a Polgári Ellenállás demonstrációján lesz a helye, hogy együtt üzenjük meg a hatalomnak: ez így nem megy tovább. Készülj advent harmadik vasárnapjára, és hozd el a koszorú harmadik gyertyáját a megnyomorított életekért” – írta közösségi oldalán Puzsér Róbert. A publicista arra reagált, hogy előzőleg…

Részletek