Még a fideszesek 37 százaléka szerint is felelős a kormány a Szőlő utcai intézetben történtekért

Még a fideszesek 37 százaléka szerint is felelős a kormány a Szőlő utcai intézetben történtekért

A magyarok háromnegyede szerint van a kormánynak felelőssége a Szőlő utcai botrányként elhíresült bűncselekmény-sorozatban, és majdnem kétharmad gondolja úgy, hogy a hatóságok korábban szándékosan nem nyomoztak az ügyben – derült ki a Publicus Intézet reprezentatív felméréséből, amelyet a Népszava megbízásából készített december 16. és 20. között. A kutatás egyebek mellett megállapította, hogy: már szinte mindenki,…

Részletek
„A gyerekek le vannak fenyítve egymás között” – interjú egy volt Szőlő utcai bentlakóval

„A gyerekek le vannak fenyítve egymás között” – interjú egy volt Szőlő utcai bentlakóval

Mikor került be a Szőlő utcába? Milyen volt előtte az élete?   2011 szeptemberében kerültem oda, egy nappal a tizenhatodik születésnapom után. Közel két évet, egészen pontosan 21 hónapot és 25 napot töltöttem ott. Nagyon nehéz családi körülmények között éltünk, de én mindig is nagyravágyó voltam, már gyerekként is, nekem nem volt elég az a zsebpénz,…

Részletek
40 százalék lemondatná Orbánt a Szőlő utcai ügy miatt

40 százalék lemondatná Orbánt a Szőlő utcai ügy miatt

A Szőlő utcai ügy és általában a gyermekvédelem társadalmi megítélését kutatta a 21 Kutatóközpont Jámbor András országgyűlési képviselő megbízásából. Az ügy kiemelkedően sokat szerepelt a sajtóban, és olyan emberek érdeklődését is felkeltette, akik a politikát nem követik napi szinten: a pártnélküliek kétharmada, a politikai iránt nem érdeklődők fele is hallott róla – állapították meg. A…

Részletek
Érfelvágásokról és mindennapos erőszakról számolt be a fóti gyermekotthon egykori nevelője

Érfelvágásokról és mindennapos erőszakról számolt be a fóti gyermekotthon egykori nevelője

Interjút adott a Partizánnak a fóti gyermekotthon korábbi nevelője, Oláh Zsuzsanna Viktória, aki 2024 februárjától novemberéig dolgozott az intézmény speciális részlegén. Többek között arról beszélt, hogy az első ott töltött hónapjában szinte mindennap ki kellett hívni a mentőt, mert valamelyik gyerek felvágta az ereit. Oláh, aki öt évig dolgozott a gyermekvédelemben, három különböző intézményben, állítása…

Részletek
Sulyok Tamás megválaszolta a kérdést, hogy feladatának érzi-e a gyermekvédelem ügyét

Sulyok Tamás megválaszolta a kérdést, hogy feladatának érzi-e a gyermekvédelem ügyét

Sulyok Tamás köztársasági elnök Óbudán járt, hogy a gyermekotthonként is funkcionáló Csalogány óvodában és iskolában ajándékokat adjon át, írja a 444. A portál munkatársai is a helyszínen voltak, hogy kérdéseket tegyenek fel a köztársasági elnöknek, de mint írják nem volt esélyük, „Sulyok a szolgálati BMW-vel, TEK-esek által védve behajtott az intézmény udvarára, majd bement az…

Részletek
Bántalmazás miatt újabb embert vettek őrizetbe a Szőlő utcai ügyben

Bántalmazás miatt újabb embert vettek őrizetbe a Szőlő utcai ügyben

Egy a napokban történt bántalmazás ügyében újabb személyt vettek őrizetbe a Szőlő utcai nevelőintézetben. Mint a Központi Nyomozó Főügyészség vasárnap reggeli közleményében írja, a héten jutott tudomásukra, hogy az intézet egyik rendésze bántalmazott egy letartóztatásban lévő fiatalkorú személyt, emiatt gyanúsítottként hallgatták ki. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2025. december 8-án a Budapesti Javítóintézet rácsokkal…

Részletek
Csak jogerős ítélettel vonhatnánk vissza a Szőlő utcai nevelőnő állami díját

Csak jogerős ítélettel vonhatnánk vissza a Szőlő utcai nevelőnő állami díját

Visszavonják-e az állami kitüntetést a Szőlő utcai javítóintézet súlyos gyanúba keveredett nevelőnőjétől? – erről érdeklődött a parlamentben a Belügyminisztériumtól Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője még pénteken. Az ügy előzménye, hogy 2022-ben Fülöp Attila akkori gondoskodáspolitikai államtitkár Pro Caritate díjjal tüntette ki a nevelőnőt, aki a javítóintézet akkori igazgatója, a ma már letartóztatásban lévő Juhász Péter…

Részletek
Használja a politika a gyerekeket, miközben lázad a Z generáció – Szerkesztőség

Használja a politika a gyerekeket, miközben lázad a Z generáció – Szerkesztőség

Milyen az, amikor egy oknyomozó újságírótól tudja meg egy telefonos interjú közben a Szőlő utca igazgatója, hogy kikerültek róla felvételek, amiken gyerekeket bántalmaz? Miért tud kormányt dönteni a Z generáció egyes országokban, míg máshol egyre kevésbé foglalkoznak politikával? Reális-e választásokat követelni egy háborúban álló országtól? A Szerkesztőség legújabb adásában többek között ezekről a kérdésekről beszélget…

Részletek
Önmagáért beszél, ha idővonalra tesszük a Szőlő utcai botrány szereplőinek történetét 2002-től

Önmagáért beszél, ha idővonalra tesszük a Szőlő utcai botrány szereplőinek történetét 2002-től

2002–2005 Juhász Péter Pál (JPP) a Magvető utcai befogadó lakásotthon vezetője volt, ahonnan állítólag éjjelente „krízistanácsadásra” vitt ki gyereklányokat. 2003 Visszaemlékezések szerint a lakásotthon dolgozói és a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatok (Tegyesz) akkori igazgatója, Molnár László feljelentést tettek a rendőrségen, de a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntették (úgy tudni, később egy másik feljelentés is született hasonló eredménnyel). 2009 Megrótták JPP-t egy…

Részletek