Luxusbőröndöt villantott a honvédelmi miniszter

Luxusbőröndöt villantott a honvédelmi miniszter

Hadházy Ákos most Szalay-Bobrovniczky Kristófról közölt egy képet Facebook-oldalán, a fotón pedig a honvédelmi miniszter egy Louis Vuitton bőrönddel látható. A bejegyzés szerint a tárcavezető bőröndje újonnan 1 145 400 forintba kerül. A független országgyűlési képviselő egyébként még kedden hívta fel a figyelmet arra, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf is a Ryanair fapados járatával jött haza vasárnap…

Részletek
Magyar Péter lekapta a tíz körméről Karácsony Gergelyt – az ok egészen elképesztő

Magyar Péter lekapta a tíz körméről Karácsony Gergelyt – az ok egészen elképesztő

„Karácsony Gergely arra hivatkozik, hogy az egy évvel ezelőtti jelöltjeit nem volt hajlandó megtárgyalni a közgyűlés. Azt persze elfelejti hozzátenni, hogy akkor a saját frakcióvezetője, az azóta már Orbánék megbízásából új szatellitpártot gründoló, Barabás Richárd vonta vissza a javaslatát és így nem tudott róla szavazni a közgyűlés. Pont ezekre a kavarásokra és erre az MSZP-DK-Fidesz…

Részletek
Kocsis Máté: Milyen előválasztás az, amit Tüttő Kata már azelőtt elhomályosít, hogy kilovagolna a…

Kocsis Máté: Milyen előválasztás az, amit Tüttő Kata már azelőtt elhomályosít, hogy kilovagolna a…

Ironikus hangvételű bejegyzéssel kommentálta a közösségi oldalán Kocsis Máté a legújabb fővárosi fejleményeket, amelyek úgy tűnik, hogy nemcsak a Városháza légkörét kavarták fel, hanem a Tisza Párt háza táján is hullámokat vetettek.  A Fidesz frakcióvezetője szerint már önmagában beszédes, hogy a Tisza Párt előválasztását egyetlen fővárosi személyi döntés is képes háttérbe szorítani. Kocsis Máté ezzel…

Részletek
Magyar Péter megszólalt Tüttő Kata főpolgármester-helyettes jelöltségéről

Magyar Péter megszólalt Tüttő Kata főpolgármester-helyettes jelöltségéről

Magyar Péter elégedetlen Karácsony Gergely újabb főpolgármester-helyettes jelöltjével. A Tisza elnöke szerint Tüttő Kata „a fővárosi szocialista polip intézője”, és épp erre mondtak nemet az egy évvel ezelőtti választáson a fővárosiak. Hozzátette, szerinte Karácsony is tudja, hogy Tüttőt nem fogja megszavazni a közgyűlés. „Karácsony Gergely ma a fővárosi szocialista polip egyik intézőjét, Tüttő Katát jelölte…

Részletek
Magyar Péter is elutasítja Tüttő Katát

Magyar Péter is elutasítja Tüttő Katát

(Forrás: Facebook / Magyar Péter) „Karácsony Gergely ma a fővárosi szocialista polip egyik intézőjét, Tüttő Katát jelölte helyetteséül. Ennyi erővel jelölhette volna Hagyó Miklóst, vagy épp Leisztinger Tamást is” – írja a Facebookon Magyar Péter. A Tisza elnöke szerint a főpolgármester úgy tette meg ezt a javaslatát, hogy senkivel sem egyeztetett és pontosan tudja, hogy Tüttő…

Részletek
Tüttő Katát javasolja főpolgármester-helyettesnek Karácsony, de Magyar, Vitézy és a Fidesz is elutas…

Tüttő Katát javasolja főpolgármester-helyettesnek Karácsony, de Magyar, Vitézy és a Fidesz is elutas…

Itt írtunk arról, hogy november elején a Fővárosi Ítélőtábla is megerősítette a Törvényszék korábbi döntését: a Fővárosi Önkormányzat jelenleg jogszerűtlenül működik, mivel a közgyűlés több mint egy éve nem tett eleget törvényi kötelezettségének, és nem választott meg legalább egy főpolgármester-helyettest. Karácsony Gergely tavaly kezdte meg második ciklusát főpolgármesterként, a közgyűlésnek azonban az alakuló ülés óta…

Részletek
Magyar Péter: Karácsony Gergely ennyi erővel jelölhette volna Hagyó Miklóst, vagy épp Leisztinger Tamást is helyetteséül

Magyar Péter: Karácsony Gergely ennyi erővel jelölhette volna Hagyó Miklóst, vagy épp Leisztinger Tamást is helyetteséül

Karácsony Gergely ma a fővárosi szocialista polip egyik intézőjét, Tüttő Katát jelölte helyetteséül. Ennyi erővel jelölhette volna Hagyó Miklóst, vagy épp Leisztinger Tamást is – értékelte a főpolgármester bejelentését Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke szerint „a főpolgármester úgy tette meg ezt a javaslatát, hogy senkivel nem egyeztetett és pontosan tudja, hogy Tüttő nem számíthat 5…

Részletek
Karácsony Tüttő Katát javasolja főpolgármester-helyettesnek

Karácsony Tüttő Katát javasolja főpolgármester-helyettesnek

Tüttő Katát javasolja főpolgármester-helyettesnek Karácsony Gergely, Budapest városvezetője. Szerinte ő az egyetlen olyan személy, aki megfelel a törvényi előírásoknak és meg is bízik benne, ráadásul díjazás nélkül vállalná a feladatot. A főpolgármester javaslata szerint csak a tavaszi választások utáni kormány felállásáig látná el a feladatot Tüttő. Több mint egy éve megkezdte második főpolgármesteri mandátumát Karácsony…

Részletek
Tüttő Katát jelöli Karácsony Gergely főpolgármester-helyettesnek, de csak átmenetileg

Tüttő Katát jelöli Karácsony Gergely főpolgármester-helyettesnek, de csak átmenetileg

Tüttő Katát jelöli főpolgármester-helyettesnek Karácsony Gergely, akit a „politikai patthelyzet” miatt csak jövő júniusig, az új kormány megalakulásáig választana meg. Tüttő társadalmi munkában látná el a feladatot. A főpolgármestert nemrég másodfokú bírósági ítélet szólította fel, hogy állítsa helyre a helyettes hiánya miatt kialakult törvénytelen állapotot, ezért egy év után, jövő héten újra megpróbálnak választani. A…

Részletek
Tüttő Katát jelöli helyettesének Karácsony Gergely

Tüttő Katát jelöli helyettesének Karácsony Gergely

Karácsony Gergely közösségi oldalán jelentette be, hogy Tüttő Katát jelöli helyettesének. A főpolgármester emlékeztetett rá, hogy Fővárosi Közgyűlés eddig egy főpolgármester-helyettest sem választott, ami tovább nehezíti az egyébként sem könnyű helyzetüket. Amikor tavaly ilyenkor Kiss Ambrust és Vitézy Dávidot jelölte a feladatra, a közgyűlés meg sem tárgyalta a javaslatot. Most egy olyan embert jelöl, aki…

Részletek