Index – Belföld – Szembefordult Kádárral az egykori spanyol polgárháborús veterán, szovjet mesterkém

Az 1970-es évek elejére lefékeződött az 1968-ban indult gazdasági reform, amelyet eleve új gazdasági mechanizmusnak neveztek el abból a megfontolásból, nehogy az állampárton belüli és a határon túli, a rendszer vívmányait féltő elvtársak vérnyomása magasra szökjön. Ezzel együtt nem maradt el a retorzió, hiszen a reformpárti politikusokat vagy félreállították, vagy gyanús körülmények között távoztak az élők sorából.

Mint például Vályi Péter, a Minisztertanács gazdasági ügyekért felelős elnökhelyettese, aki 1973. szeptember 15-én, diósgyőri gyárlátogatása során a kohászati részleg izzó öntőgödrébe zuhant. Azóta is vitatott, hogy fatális baleset történt-e, vagy esetleg felsőbb utasításra tették el láb alól a korszak egyik legnépszerűbb politikusát. Mindenesetre többeknél célkeresztbe került azzal a két javaslatával, hogy a KGST központját helyezzék át Moszkvából Varsóba, illetve bővíteni kellene hazánk kapcsolatait az Egyesült Államokkal.

Történtek különös öngyilkosságok is. 1969. január 4-én Péter György, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke úgy halálozott el, hogy kétszer szíven szúrta magát egy hámozókéssel a rendőrök által őrzött kórházi szobájában. Órákkal később találták rá, ahogy az ágya mellett vérbe fagyva fekszik a kövön, szájába tömött zsebkendővel.

1971. március 19-én Erdélyi Károly, a magyar külpolitika első számú irányítója rózsadombi lakásától nem messze, a budai Kecske-hegyen, az Oroszlán-szikla mellett lőtte főbe magát. Három búcsúlevelet is hátrahagyott, amelyek közül egyet a kommunista párt vezérének, Kádár Jánosnak címzett. De egyik levélből sem derült ki tettének indítéka.

Az öngyilkosság-sorozatban első ránézésre a legtükörsimább eset Tömpe Andrásé volt, aki 1971. december 15-én az irodájában fordította maga ellen a fegyvert. Vagy mégsem volt ilyen egyszerű eset?

A Rajk-ügyben szembesült Kádár szerepével

Az 1913-ban született Tömpe András tizennyolc évesen belépett a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségébe. Nem sokkal később összetűzésbe került a hatóságokkal: illegális sajtóanyagok terjesztése miatt a gimnázium befejezése után nem sokkal letartóztatták, és rendőri felügyelet alá helyezték. Ez sem zavarta abban, hogy Barna Péter álnéven cikkeket írjon az Egységfront című lapba. A brünni műszaki főiskolán a magyar diákok illegális szervezetének vezetője lett, de a Csehszlovák Országos Ifjúsági Bizottságban is dolgozott. A gépészmérnöki oklevél megszerzése után önkéntesként harcolt a spanyol polgárháborúban, ahol kétszer is megsebesült. Politikai aktivitásából egy szemernyit sem engedett, hiszen felvették a Spanyol Kommunista Pártba. Franco győzelme után két és fél évet franciaországi internálótáborokban töltött. A második világháború alatt kapcsolódott be a hazai illegális kommunista mozgalomba. 1945-ben megkezdte a politikai rendőrség szervezését, de konfliktusba került Péter Gáborral, majd nem sokkal később a nagy hatalmú Farkas Mihállyal is. Ekkor kapóra jött számára, hogy a szovjet felderítés káderhiánnyal küszködött, és éppen kerestek egy spanyolul jól beszélő, illegális tapasztalatokkal is rendelkező házaspárt.

Amikor a hatvanas évek elején az MSZMP a kétfrontos harc jegyében megkezdte a múlttal való leszámolást, aminek fontos állomása volt a rákosista káderek kiszűrése a belügyből, Tömpe lett a vizsgálat egyik vezetője. Akkurátus emberként sokat időzött az irattárban, ahol szembesült Kádár János aktív szerepvállalásával Rajk László kivégzésében. Tisztában volt azzal, hogy az első titkár neve szóba sem kerülhet, de eltussolni sem szerette volna az ügyet, ezért inkább lemondott a tisztségéről.

„A Szovjetunió iránti hűségből kellett együtt masírozni”

1963-ban a Corvina Könyvkiadó igazgatója, majd 1967-ben (kelet-)berlini nagykövet lett. Új állomáshelyén sem engedett politikai aktivitásából. 1968. augusztus 24-én az MSZMP KB-hoz intézett kemény hangú levelében lemondott berlini nagyköveti megbízásáról a csehszlovákiai katonai beavatkozással való egyet nem értése miatt.

Ominózus üzenetét azzal kezdte, hogy 38 éve dolgozik szakadatlanul a kommunista mozgalomban, ebből huszonhét évet illegális munkában, fronton, partizánként, börtönben és koncentrációs táborban töltött. Négy ország kommunista pártjának volt tagja, tizenöt kitüntetést kapott, közöttük három szovjetet. Úgy vélekedett, hogy Csehszlovákia azon az úton volt, hogy a szocialista országok között elsőnek valósítsa meg a demokrácia olyan fokát, amely a fejlett nyugati országokban élő dolgozóknak is vonzóvá tehette volna a szocialista rendszert. Magyarország azonban szerinte nem élt a történelmi lehetőséggel.

Nem lehet arra sem hivatkozni, hogy a Szovjetunió iránti hűségből kellett együtt masírozni. A Szovjetunió iránti hűség nem azt jelenti, hogy döntéseket, melyek a szocialista országoknak – ez esetben mindenekelőtt magának a Szovjetuniónak – és a nemzetközi munkásmozgalomnak kárt okoznak, magunkévá tegyük. A XX. kongresszust ilyen gyorsan senki sem felejthette el. Mindezért a Magyar Szocialista Munkáspárt és a magyar kormány vezetőinek Csehszlovákiával kapcsolatos legutóbbi döntéseivel nem értek egyet s azok képviseletét nem vállalom

– írta levelében a nagykövet. Az iromány kiverte a biztosítékot. Valamit azonban lépni kellett, mégsem hagyhatták munka nélkül a spanyol polgárháborús veteránt, a szovjet államvédelem tábornokát, a BM nyugalmazott vezérőrnagyát, az MSZMP KB egykori osztályvezetőjét, ezért a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének élére ejtőernyőzték.

Minden kívánságát figyelmen kívül hagyták

Utolsó nagy konfliktusa az egyesület párttitkárának kirúgásához fűződött. Bár az illető felvette a neki járó végkielégítést és nem élt jogorvoslati lehetőséggel a felmondás ellen, röviddel később azonban – nyilván fontos elvtársak biztatására – feljelentette a párt V. kerületi végrehajtó bizottságánál. Ebből egy egészen kaotikus ügy nőtt ki, aminek az volt a lényege, hogy a kerületi és a fővárosi pártvezetés igazolni akarta fölényét a parkolópályára csúszott nagy emberrel szemben. Tömpe még Aczél Györgynek is megtiltotta, hogy hatalmi szóval leállítsa az eljárást, mert presztízskérdésnek tartotta, hogy érvényesüljön az igazsága.

Ebben az időben a hozzá közelállóknak egyre elkeseredettebben fejtette ki lesújtó véleményét a politikai helyzetről, a szovjet vezetők tragikus úttévesztéséről. Mindenesetre a pártbizottság felelősnek találta és figyelmeztetésben részesítette. Az egy évig húzódó eljárás végén, 1971. december 15-én az egyesület igazgató tanácsának ülésén kívánták ismertetni a tanács tagjaival – köztük pártonkívüliekkel is – az elmarasztaló határozatot. Tömpe az ülés megnyitása után távozott azzal, hogy a fegyelmi felolvasásakor nem kíván jelen lenni. Felment a tizedik emeleti szobájába.

Több búcsúlevelet hagyott hátra. Az Aczél Györgynek írt levélhez tizenhét, időrendi sorrendbe helyezett dokumentumot is mellékelt. Az asztalán egy üzenet várta, hogy egyik katonatársa kereste. Visszahívta őt, és megegyeztek abban, hogy találkozni kellene, majd még elintézte bajtársa csekély kérését. Aztán egy mondvacsinált indokkal elküldte intézkedni a titkárnőjét, valószínűleg azért, nehogy ráijesszen, vagy hogy a golyó esetleg átüsse a vékony falat, és ő is megsérüljön. Magára zárta az ajtót, és fél tizenkettő tájban főbe lőtte magát.

Búcsúlevelében meghagyta, hogy ne legyen se temetés, se gyászjelentés, se megemlékezés, se sírhely. Kívánságait mind figyelmen kívül hagyták. A Népszabadság 1971. december 17-i számában ezt írták róla:

Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy Tömpe András elvtárs, pártunk, a magyar és a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom régi, kimagasló harcosa, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje váratlanul elhunyt. Elhunyt elvtársunk temetése december 20-án, hétfőn 13 órakor lesz a Mező Imre úti (Kerepesi) temető munkásmozgalmi panteonjában. Az elhunyt elvtársai, harcostársai és barátai 12 órától róhatják le kegyeletüket a temető fedett díszravatalozójában.

Nekrológot egyetlen napilap sem közölt. Egyedül régi barátja, Kardos György búcsúzhatott el tőle az Élet és Irodalom hasábjain. Mint megjegyezte: „Két fegyveredet – a pisztolyt és a könyvet – soha nem engedted kicsavarni a kezedből.”

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!