
amelyeket nem tudunk Európa nélkül rendezni”.Friedrich Merz ugyanakkor a londoni csúcstalálkozón kijelentette: kétségei vannak az amerikai fél által összeállított dokumentumok bizonyos elemeivel kapcsolatban. Merz nem részletezte, hogy az amerikai kormány kezdeményezéseinek mely részeivel szemben vannak fenntartásai, de hangsúlyozta, hogy ezekről is tárgyalni kell, „és ezért vagyunk most itt”.Hozzátette: az európai szövetségesek várják a híreket arról, hogy az amerikai és az orosz kormány moszkvai tárgyalásai milyen eredményekkel járnak, de addig is folytatják Ukrajna erőteljes támogatását, mivel „Ukrajna sorsa Európa sorsa is egyben”.Emmanuel Macron francia elnök a Downing Streeten tartott négyes csúcson úgy fogalmazott, hogy az európai szövetségeseknek „számos kártya van a kezükben”. Hozzátette: Ukrajna ellenállást tanúsít az orosz invázióval szemben, az orosz gazdaság viszont már kezdi megszenvedni a legutóbbi európai és amerikai szankciók hatásait.A hétfő este véget ért londoni megbeszélés után Zelenszkij külön nyilatkozatot adott ki, amelyben leszögezi: a jelenlegi helyzetben meghatározó jelentőségű Ukrajna és Európa egysége, de ugyanilyen fontos az Európa, Ukrajna és az Egyesült Államok közötti egység.
Olvasd tovább itt: mandiner.hu
