A Szőlő utcai javítóintézet (Fotó: Magyar Hang/György Zsombor)
A Szőlő utcai javítóintézet – azóta távozott – megbízott igazgatója mellett két másik gyanúsítottat is letartóztattak, vagyis további három személlyel bővült azok száma, akik ellen kényszerintézkedés van hatályban. A Fővárosi Törvényszék lapunkhoz is eljuttatott közleménye úgy fogalmaz: „a megalapozott gyanú szerint a javítóintézetben igazgatóhelyettesként, majd később igazgatóként dolgozó férfi, valamint az egyik gyermekfelügyelő hosszabb időn keresztül, több alkalommal, különösen erőszakos módon bántalmazott a nevelése, felügyelete alatt álló személyeket. Az igazgató ezen felül a korábbi intézményvezető által elkövetett bűncselekmény miatti felelősségre vonást is akadályozta. Egy harmadik személyt azzal gyanúsítanak, hogy megfélemlítéssel és bántalmazással próbálta rávenni az egyik növendéket arra, hogy az ne szóljon senkinek egy korábban őt ért sérelemről”. Előbb a megbízott igazgató letartóztatását rendelték el, a két másik gyanúsított letartóztatásáról később döntött a bíróság.
A Szőlő utcai javítóintézetben zajló nyomozásban a keddi látványos akció után három embert vettek őrizetbe, szerdára pedig négyre nőtt a számuk, így mostanra összesen hét embert vont eljárás alá a Központi Nyomozó Főügyészség. Letartóztatásban van az intézet korábbi igazgatója, Juhász Péter Pál, őt még májusban vették őrizetbe, ahogy élettársát is.
Olvasd tovább itt: hang.hu
