„Elnök” – a tréfás kedvű állambiztonsági tisztek ezen a néven szerepeltették a minap elhunyt Kenedi Jánost a Kádár-rendszer demokratikus ellenzékének megfigyelése során nyitott dossziékban. S élete utolsó nagy munkáját valóban elnökként folytatta, ezzel a címmel felruházva volt a vezetője annak a szakértői bizottságnak, amely az állambiztonsági iratok helyzetét térképezte fel. Bár a demokratikus ellenzék egykori meghatározó alakja volt, tudatosan távol tartotta magát 1990 után a politikától, s mint elmondta, sem az iratfeltáró bizottság elnöki ténykedése előtt, sem utána nem talált annyira kedvére való foglalatosságot, mint az a munka.
Talán ez a visszahúzódása a politikai nyilvánosságból vezetett oda, hogy ma keveseknek van fogalmuk arról, mit is jelentett Kenedi a magyar demokratikus kultúrának. Az emberarcú szocializmusért küzdő 1968-as prágai tavasz és annak öt „testvéri” ország, köztük Magyarország tankjai általi eltiprása utáni két évtizedben
Kenedi volt az ellenzéki szervezkedések egyik központja és motorja, aki már rögtön azután aktív cselekvésre próbálta rábírni a környezetét. Ez csak lassan ment, de az aktivitását siker koronázta.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
