Újév első napján megállunk egy pillanatra, visszatekintünk az útra, amely mögöttünk van. Megköszönjük mindazt, amit kaptunk, és hálával a szívünkben indulunk tovább az új esztendő felé. Ez a nap a kezdeteké, az új reményeké és a friss lehetőségeké. Így érkezik meg az újév a Duchenne-szindrómás Dávid életébe is.
Így köszönti az országot a halálos betegséggel, Duchenne-színdrómával küzdő Dávid. Boldog új évet kíván mindenkinek! (Fotó: Olvasói)“2026 első napján azt üzenném az embereknek” – Boldog újévet kíván a Duchenne-szindrómás Dávid
A 24 éves, Rostás Dávid egész életét a betegsége által szabott korlátok között éli, mégis, rendíthetetlen pozitivitással és szeretettel tekint előre, az elkövetkezendő évre. Most egy különleges üzenettel fordul az olvasókhoz, amely erőt ad, elgondolkodtat és emlékeztet arra, mi az, ami igazán fontos.
Év végén az ember ösztönösen visszanéz. Csak megáll egy pillanatra, és hagyja, hogy megérkezzen mindaz, ami történt. Bennem most nem hangos összegzés van, hanem csendes hála. Az a fajta, ami nem akar nagy szavakat. Mert rájöttem: nem voltam egyedül ezen az úton.
– írja Dávid, akinek az írás az egyetlen eszköze, hogy kapcsolatban maradjon a világgal, mivel nem tud mozogni, lélegeztető géphez van kötve és újbegyei segítségével kommunikál.
Naplóbejegyzései, versei és dalai nem csupán szavak: a figyelem, a bizalom és a kapcsolódás jelei, amelyeket olvasói adtak neki az elmúlt év során.
2026 első napján azt üzenném az embereknek, hogy ne féljenek az új kezdetektől még akkor sem, ha azok nem hangosak, nem látványosak, és nem azonnal hoznak csodát. Egy új év nem mindig azt jelenti, hogy minden megváltozik. Néha csak azt, hogy kaptunk még egy napot hinni. Még egy reggelt, amikor dönthetünk úgy, hogy nem adjuk fel. Hogy megengedjük magunknak a reményt, akkor is, ha fáradtak vagyunk. Az új kezdet nem feltétlenül egy nagy lépés. Lehet egy gondolat. Egy belső igen. Egy csendes elhatározás, hogy ma egy kicsit emberségesebbek leszünk magunkkal és egymással. A lehetőségek nem mindig ott vannak, ahol keressük őket. Néha bennünk születnek meg. Akkor, amikor elfogadjuk magunkat úgy, ahogy vagyunk, és nem várjuk meg, hogy készen legyünk az életre. Ha 2026 első napján bármit kívánhatnék mindenkinek, az ez lenne: merjetek jelen lenni. Mert amíg itt vagyunk, addig mindig van tovább. köszönöm, hogy teret kaphatok ezeknek a gondolatoknak.
– írja lapunknak majd hozzáteszi:
Kedves ismerőseim, barátaim, követőim ti ott voltatok. A sorok között, a gondolatok mögött, egy-egy reakcióban, üzenetben, megosztásban. Amikor verseket írtam, amikor naplórészleteket engedtem ki magamból, amikor dalok születtek a csendből és a reményből, ti figyeltetek. És ez több volt, mint jelenlét: bizalom volt. Olyan, amit nem lehet kikényszeríteni, csak megkapni. Nem a számok maradnak meg bennem, nem a statisztikák. Hanem az, hogy kapcsolódás született. Hogy volt, aki magára ismert egy mondatban. Volt, aki megállt egy bekezdésnél. Volt, aki érezte: nincs egyedül. És ha csak ennyit adott ez az év, már megérte. Mert a valódi siker nem hangos, hanem emberi, csöndes és jó. A létezés.
– hangsúlyozza Dávid, kiemelve, hogy minden visszajelzés, bátorító szó és „itt vagyok” pillanat értékes, és tovább építi a hitet és a reményt.
Olvasd tovább itt: ripost.hu
