Fojtogatta a nevelőnőt egy fiatal a debreceni javítóban

Fojtogatta a nevelőnőt egy fiatal a debreceni javítóban


Fotó: Gerd Altmann/Pixabay

Megtámadta és fojtogatta az egyik nevelőnőt egy 15 éves fiatal a Debreceni Javítóintézetben – közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség.

A tájékoztatás szerint még január 2-án a tanárnő a letartóztatottak csoportjában dogozott. A délutáni csendespihenő alatt egy külön helyiségben tartózkodott, ahová a 15 éves fiú bement és közölte vele, hogy az egyik társa zavarja a pihenőt. A nevelőtanárnő zajt hallott, ezért ki akart menni, azonban ezt a fiatal megakadályozta, hátulról megfogta a nyakát és fojtogatni kezdte. A nő riasztóval értesítette a rendészeket, akik közül az egyik gyorsan odaérkezett, így a fiatalkorú visszaszaladt a csoportszobába. A sértettnek a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülése keletkezett.

A fiatalkorú fiút Békés megyében elkövetett vagyon elleni erőszakos bűncselekmény miatt 2025 októberében tartóztatták le. Most közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult újabb büntetőeljárás ellene. Az ügyészség egyúttal jelezte, haladéktalanul intézkednek, hogy egy másik intézménybe helyezzék át.

A 24.hu megjegyezte, hogy az intézménnyel kapcsolatban több súlyos bűncselekmény és visszaélés gyanúja került elő az utóbbi időben, és a birtokukba jutott dokumentumok szerint tíznél több öngyilkossági kísérlet történt a tavalyi évben.

Olvasd tovább itt: hang.hu