Tamács Lóránt mindössze 34 éves, mégis egy egész életnyi küzdelem, fegyelem és kitartás áll mögötte. Tüdőtranszplantált sportolóként ma is aktív, dolgozik, miközben olyan betegség miatt kapott másik tüdőt, amelyet sokan csak tankönyvekből ismernek: ez a cisztás fibrózis. Életében a sport, a hit és a tudatos felkészülés szó szerint életmentővé vált. Elárulta: ilyen az élet a transzplantáció után.
Lóránt élete a sport, számára ilyen az élet a transzplantáció után Fotó: családi albumMegváltozott az élet a transzplantáció után
Lóránt gyakorlatilag a sporttal nőtt fel. Négyéves kora körül derült ki, hogy cisztás fibrózisa van. Szinte folyamatosan betegeskedett, ezért az orvosa további kivizsgálásra küldte, és egy genetikai vizsgálat igazolta a diagnózist. Kiskorától kezdve rendszeresen ellenőrizték a véreredményeit, a tüdőfunkcióját, és már nagyon fiatalon hörgőtágítókat, inhalációs oldatokat kapott. Sűrű, tapadós váladék ürült a tüdejéből, azt el kellett távolítani a légutakból, különben a gyulladás miatt belázasodott volna. Ez az „ördögi kör” gyerekkora óta az élete része volt ugyanúgy, mint az élsport, egészen 16 éves koráig. Akkor azonban megváltozott minden.
A kis Lóránt a dobogón Fotó: családi album
Lóránt egész életében szigorú rend szerint élt: reggel gyógyszerek, inhalálás, napközben iskola vagy munka, majd hazatérés után megint kezelés, és csak ezután jöhetett az edzés. Kiskorában kezdett el karatézni egy egyesületben, idővel élsportoló lett. Ám ahogy telt az idő, a tüdeje állapota folyamatosan romlott, abba kellett hagynia. Hiába a kezelések, hiába a fegyelem, a légzése egyre kevésbé bírta a terhelést. Huszonhárom éves korára egyértelművé vált: tüdőtranszplantáció nélkül nincs tovább.
Az edzés a mindene Fotó: családi album
Már jóval korábban tudta, hogy egyszer elkerülhetetlenné válik a szervátültetés. Tudatosan készültek rá a családdal, fizikailag és mentálisan is.
A transzplantáció gondolata nem volt sokkoló, inkább az élet természetes részeként tekintettem rá mindig. Amikor a tüdőfunkcióm lecsökkent és az orvosok tudták, hogy néhány éven belül már nem tartható fenn, egy bizottság elé kerültem. Egészségügyi és pszichológiai vizsgálatokon kellett átesnem, mert bizony nem mindenki képes mentálisan feldolgozni egy ilyen beavatkozást. Márciusban kerültem fel a várólistára, és ősszel már meg is kaptam az új tüdőmet. Van, akinél ez percek, másoknál évek kérdése is lehet, hogy mikor csörren meg a telefon
– meséli Lóránt. Bécsben műtötték, mert tizenkét évvel ezelőtt még minden magyar beteg ott kapott új tüdőt. Budapestről mentek érte a Balatonhoz, és onnan szállították az osztrák kórházba.
Amikor hívtak, hogy megvan a tüdő, már el is indultak értem. Izgatott voltam, de megkönnyebbülést éreztem, mert az állapotom addigra már kritikussá vált, oxigénpalackkal feküdtem az ágyban, dolgozni, tanulni, edzeni sem tudtam már. Úgy érzem, mindent megtettem, ami emberileg lehetséges volt, vagyis nem volt bennem kétely, tudtam, hogy vagy sikerül a műtét, vagy vége, és én azzal is kiegyeztem volna, mert az az állapot, amiben akkor voltam, már nem volt tovább tartható.
Olvasd tovább itt: ripost.hu
