A bizonytalan szavazókra lehet a legnagyobb hatással Magyar Péterék új igazolása

A bizonytalan szavazókra lehet a legnagyobb hatással Magyar Péterék új igazolása



„A Fidesz hiába támadja Kapitány Istvánt, a Tisza Párt új gazdaságpolitikusát azzal, hogy korábban egy kapitalista multinacionális cégnél dolgozott, nem valószínű, hogy ezzel sikerül távol tartani a szavazókat az ellenzéki oldaltól” – mondta a HVG-nek Ranschburg Zoltán politikai elemző. Szerinte ezt támasztja alá, hogy a kormánypárt akkor sem járt sikerrel az új igazolások befeketítésével, amikor Bódis Krisztát „LMBTQ-simogatóként” tüntették fel, vagy amikor Kármán András gazdaságpolitikust a „bankszektor embereként” állították be. 

„A tiszás szavazókat ez biztosan nem tántorítja el,

a bizonytalanok esetében pedig valószínűleg sokkal hatásosabb lesz az a kép, hogy a Tisza Párt egy rendkívül jelentős karriert befutó gazdasági szereplőt tudhat maga mögött

– fogalmazott az elemző. Szerinte a többség azt a kérdést teszi majd fel magában: vajon mi lehetett az oka annak, hogy egy sikeres, nagyon magas szinten jegyzett üzletember ilyen látványosan elvágja magát a Fidesztől? Márpedig erre – fűzte hozzá – sokaknál az lesz a válasz, hogy Kapitány István egyértelműen a Tisza Pártot tartja esélyesebbnek a választáson, ez pedig erősítheti a tábor győzelembe vetett hitét. 

„A pártpreferenciák mellett az az egyik legfontosabb közvélemény-kutatási adat, hogy melyik politikus, melyik alakulat győzelmére számítanak a választók áprilisban. A győzelembe vetett hit mértéke ugyanis jelentősen befolyásolja a választási részvételi kedvet: ha ugyanis a választó semmi esélyt nem lát arra, hogy nyerjen a pártja választáson, sokkal könnyebben dönt úgy, hogy távol marad a szavazástól” – mondta Ranschburg Zoltán. Szerinte ennek megfelelően abban lehet óriási szerepe Kapitány Istvánnak, hogy többen hiszik el a Tisza Pártról: képes legyőzni a Fideszt. 

https://hvg.hu/360/20260122_kicsoda-kapitany-istvan-energia-shell-vezeto-valasztas-tisza-portre

Jelenleg egyébként hiába vezet a közvélemény-kutatások alapján Magyar Péter pártja, a Medián felmérése szerint a relatív többség (44-39 százalék arányban) arra számít, hogy a Fidesz nyeri majd a választást. 

A bizonytalan szavazók mellett várhatóan a baloldali érzelműeket sem befolyásolja negatívan, hogy Kapitány István egy kapitalista multinacionális cégnél dolgozott. Nekik ugyanis feltehetően fontosabb, hogy Magyar Péternek hosszú évek után esélye lehet az Orbán-rendszer megdöntésére. „A Tisza Párt új igazolása ráadásul első nyilatkozataiban korrupcióellenes harcról beszélt, valamint arról, hogyan kell okosan elkölteni a forrásokat. Márpedig ezek olyan témák, amelyekre jól rezonálnak a baloldali szavazók, tehát bőven találnak olyan fogódzót, ami miatt hajlandóak a Tisza Pártra voksolni” – jegyezte meg az elemző. 

Az olajcéges múlt (Kapitány István korábban a Shell egyik vezetője volt) várhatóan nem tartja távol a zöld szavazókat: ugyan jelentős azoknak a száma, akik szerint a környezetvédelmi témák fontosak, de ha megnézzük, hogy mi befolyásolja leginkább a szavazatokat, akkor azt látjuk, hogy ezeket témákat nem említik a tíz legfontosabb probléma között. 

Ranschburg Zoltán szerint a sorozatos igazolásokkal már korábban véget ért Magyar Péter „one man show-ja”, de a párt kommunikációja továbbra is szinte kizárólag rá épül. Az elemző szerint ez a jelenség eddig sem volt korlátja a Tisza Párt erősödésének, és várhatóan a választásig hátralévő hetekben sem változik majd alapvetően. „Ráadásul a Fidesz kampánya is szinte csak egy emberre, Orbán Viktor miniszterelnökre épül” – tette hozzá. 

Nyitókép: Facebook / Kapitány István

Olvasd tovább itt: hvg.hu