Attila borzasztó tragédiája 1986-ban kezdődött, mindössze 22 éves korában. Fiatal, tettre kész, élettel teli fiúként egy buszos cégnél dolgozott, amikor egy nap élete örökre megváltozott: egy targonca ráfékezett a lábára, szétroncsolva a bokáját, a lábfejét és a lábát. A baleset után a targonca legurult róla, de Samu Attila azonnal érezte, hogy nemcsak a teste, hanem a feje is megsérült. Nem hittek neki…
Samu Attila a Kőbányai Könyvtárban (FSZEK) mesélte el balesete és látássérülése történetét, amely évtizedeken át meghatározta életét. (Fotó: Ripost)”Kinevették az utcán” – így tanult meg Samu Attila élni a látássérüléssel és a sztrókkal
Azonnal szólt az orvosoknak, de nem hittek neki. Azt mondták, csak beképzeli, nincs semmi baja a fejének. Évtizedek teltek el, mígnem később kiderült: a baleset következtében valójában sztrókot kapott – egy olyan állapotot, amelyre akkor semmiféle kezelést nem kapott. A következmények súlyosak voltak: Attila elveszítette látása jelentős részét, mára gyengénlátóvá vált, és vakvezető kutyára szorul. Az a nap, amikor a targonca rágurult a lábára, nemcsak a lábát törte össze, hanem az életét is teljesen átformálta.
Az eset után azonnal éreztem, hogy valami történt a fejemben, de az orvosok nem hittek nekem. Azt mondták, nincs semmi baj, csak beképzelem. Nem kaptam meg a megfelelő sztrókkezelést, ennek következtében pedig majdnem teljesen elveszítettem a látásomat
– meséli Attila a kezdetekről.
Attila nem volt részeg. Egyszerűen az agya egyik része nem működött rendesen. Évtizedekkel később derült ki: a baleset következtében sztrókot kapott, amit akkoriban senki sem diagnosztizált. A látása fokozatosan romlott, a bal oldala szinte teljesen eltűnt a látóteréből – az agya egyszerűen „kikapcsolta” azt, amit nem látott.
Arra tisztán emlékszem, hogy az utcán úgy közlekedtem, mint egy részeg kígyó: jobbra-balra billegtem, bizonytalan léptekkel haladtam előre. Az emberek kinevettek, beszóltak:
– „Mi van vele? Részeg, vagy mi?” Pedig nem ittam. Nekem akkor csak egyetlen dolog számított: hogy eljussak A-ból B-be. Hogy talpon maradjak. Hogy túléljem az élet apró, de brutálisan nehéz akadályait. Sajnálom, hogy ezt más emberek nem látták és sokszor cikiztek
– meséli Attila, aki akkoriban semmi segítséget nem kapott.
Olvasd tovább itt: ripost.hu
