Az iskola sok gyerek számára nem ellenséges hely, hanem kulturálisan idegen. A társadalom alsóbb rétegeiben élőkről van szó. Ha úgy tetszik, a szegényekről. Más tempót kér, mint amit otthon tanulnak. Más szabályokra épít, más logikára, másfajta figyelemre. Ez nem azt jelenti, hogy az iskola rossz, hanem azt, hogy egy adott életvilágra van kitalálva.
Persze nem arról van szó, hogy az iskolának le kellene mondania a szabályokról, hanem arról, hogy a belépési feltételeket kellene taníthatóvá tenni azoknak, akik nem hozzák otthonról.
Egy szegény gyerek, főleg ha mélyszegénységről beszélünk, gyakran olyan közegből jön, ahol a nap nem órarend szerint működik, ahol a túlélés fontosabb, mint a pontosság, ahol a szabályok inkább rugalmasak, mint fixek. Egy ilyen gyereknek az iskola olyan élmény lehet, mintha hirtelen egy másik országba került volna. Ugyanazon a nyelven beszélnek, mégsem ugyanazt értik alatta.
Az iskolában gyakran nem az számít, hogyan oldasz meg egy valódi élethelyzetet, hanem hogy vissza tudod-e mondani, ami a könyvben van. Nem az az érték, hogy talpraesett vagy-e, hanem hogy tudsz-e huzamosabb ideig egy helyben ülni, csendben maradni, szabályt követni.
Innen nézve a tanulás sok gyereknek nem belső motiváció, hanem külső kényszer. Nem azért tanul, hogy kibővüljön a világa, hanem hogy ne szóljanak rá. A felső tagozat végére nagyon sokan már pontosan érzik: „ez nem az én világom”.
Ez a pont az, ahol az iskola nemcsak elveszíti őket, hanem el is idegeníti. Amikor ezek a gyerekek később belépnének a munka világába, gyakran nem rendelkeznek azokkal a szociális kompetenciákkal, amelyekkel meg tudnák állni a helyüket. Ekkor jön a társadalmi ítélet: „nem akarták eléggé”.
Pedig ez nem csupán személyes felelősség, hanem a rendszer kritikája is.
Erről szól a Másik út podcast legújabb epizódja, amelyben L. Ritók Nórát, az Igazgyöngy Alapítvány alapítóját kérdezi Orsós Lajos, a Másik út platform kitalálója.
L. Ritók Nóra évtizedek óta dolgozik a szegénység világában. Ott, ahol ezek a gyerekek születnek és cseperednek. Szerinte aki nem él ott, nem látja, mennyire nincs mozgástér: nincs kapcsolati háló, gyakran internet sem, és nincs kihez fordulni.
Beszélnek arról is, hogy mindez már nem csupán erkölcsi kérdés, hanem költségvetési és munkaerőpiaci ügy is.
Így termel veszteséget Magyarországnak az iskolarendszer
Az a gyerek, aki kiesik az oktatásból, nemcsak egyéni tragédia, hanem egy jövőbeli adófizető mínusz is lehet. Egy betöltetlen állás, egy újabb segélyezett, egy újabb rendészeti költség, egy újabb család, amelyik ugyanabba a körbe ragad bele, mint az előző generáció.
Ez nem azt jelenti, hogy minden kieső gyerekből automatikusan munkanélküli lesz, hanem azt, hogy a rendszer statisztikailag drámaian növeli ennek az esélyét.
Miközben cégek százmilliókat költenek külföldi munkások toborzására, szállásolására, integrálására, addig itthon százezres nagyságrendben élnek emberek, akiket egyszerűen nem tudunk beléptetni a formális munka világába.
Ha nem fektetünk be idejében a legnehezebb helyzetből induló gyerekekbe, akkor később kamatostul fizetjük meg az árát: alacsonyabb termelékenységben, magasabb szociális kiadásokban, nagyobb társadalmi feszültségben, tartós munkaerőhiányban.
Nézd vagy hallgassd meg a beszélgetést, amelyben szó esik még arról is, hogy:
Miért nem működnek a „felzárkóztató programok”?
Hogyan termel újra a rendszer generációs szegénységet?
Miért nem lehet az oktatást leválasztani a lakhatásról, a munkáról és a szociálpolitikáról?
Mi lehet a munkaerőhiány valódi oka?
A HVG legújabb podcastja, a Másik út azt mutatja meg, hogyan lehet, és miért ilyen brutálisan nehéz kitörni a szegénységből Magyarországon. Milyen ez a társadalmi közeg belülről, és hol hasal el a rendszer ott, ahol elvileg esélyt kellene adnia.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
