Horváth László országgyűlési képviselő és Lázár János Gyöngyösön 2026. január 29-én. (Fotó: Magyar Hang/Végh László)
Közleményben tette egyértelművé a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság, hogy nem igaz, amit Lázár János állított a gyöngyösi fóruma kapcsán. A rendőrség honlapján szerda este jelent meg a közlemény arról, hogy a miniszter állításával szemben tőlük biztosan nem juthatott el a résztvevőkről szóló semmilyen információ a miniszterhez.
Lázárt szerdán kérdezték arról újságírók, köztük lapunk is, hogy mi alapján tett megállapításokat arról, kik zavarták meg a korábbi gyöngyösi fórumát. A miniszter a sajtósával, Krakkó Ákossal beszélgetett erről egy Facebook-videóban, utóbbi pedig fel is tette a kérdést, honnan volt tudomása az említett személyekről. Lázár azt válaszolta, ez nagyon egyszerű: „rendőrség nyilván igazoltatta őket, utána a belügyminiszter nyilván jelentett a miniszterelnöknek, mert egy miniszterről van szó. Én annyit tudok, amennyit a kormány tagjai erről tudhatnak. Nyilvánosságra meg nem én hoztam.”
Csakhogy a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitánység közleménye mást állít: „A szervezők nem kérték a rendőrség közreműködését a rend fenntartásában. A fórumot megelőzően, a fórumon, a fórumot követően a rendőrség a résztvevők közül senkit nem igazoltatott, kép- és hangfelvételt nem készített.”
Ezek alapján biztosan nem igaz, hogy a miniszterhez a rendőrség közvetítésével jutott volna el információ arról, hogy a január 29-ei fórumon résztvevők közül kinek volt büntetett előélete. Orbán Viktor is emlegetett hasonlókat a szombati DPK-gyűlésen: „utána is mentem, mi a helyzet, megnéztem, hogy mégis kikhez volt szerencsénk: emberölés, rablás, lopás, szexuális erőszak, ez van a priuszukban, akiket a Tisza odaküldött Gyöngyösre.” Ezek alapján kérdéses az is, a miniszterelnök mi alapján ment utána, hol nézte meg a priuszokat – ha egyáltalán valóban így tett.
Lázár még egy külön videót is megosztott, amin az egyes résztvevőkhöz különféle bűncselekményeket társítottak. Az RTL-nek ehhez képest az egyik résztvevő, Sikos Katalin azt nyilatkozta, hogy nem bűnöző, soha nem volt börtönben, mint ahogy nem is vezényelte senki Gyöngyösre.
Olvasd tovább itt: hang.hu
