Elvesztette one man show jellegét

Elvesztette one man show jellegét



Óriási lendülettel fordult rá a magyar politika 2026-ra, és azzal a választási kampány hajrájára, annak ellenére, hogy hivatalosan csak február 21-től indul a kampányidőszak. A januárnak minden józan számítás szerint arról kellett volna szólnia, hogy a Tisza a leendő kormánytagok bemutatásával igyekszik azt a képet erősíteni, hogy képes az ország elvezetésére, a Fidesz pedig felpörgeti a szokásos választás előtti osztogatást, gyakorlatilag felvásárolva ezzel egy csomó bizonytalan szavazatát. A Tiszánál ez be is jött, a Fidesznél azonban a január leginkább arról szólt, hogy Lázár János elég durván beszólt a cigányságnak, annyira, hogy Orbánnak személyesen is be kellett szállni a kármentésbe. Amit aztán persze rövid úton fordítottak át ellentámadásba, most épp ott tartunk, hogy a „tiszások által felhergelt erőszakos bűnöző cigányok” ennek a központi toposza.

A két sztoriszál egy egészen szürreális ponton találkozott össze, ahol Orbán Viktor konkrétan beleállt abba, hogy Gáspár Evelin mennyivel jobb igazolás, mint Kapitány István – és most gondoljunk bele egy pillanatra, hogy ez a mondat hogy hangzott volna akár csak egy évvel ezelőtt is.

De ne szaladjunk ennyire előre, lássuk inkább a havi toplistánkat, ennyi reakciót gyűjtöttek januárban a politikusaink a közösségi oldalon:

Reakciók számaPosztok száma1.Magyar Péter7 666 0001672.Orbán Viktor3 829 0002413.Kapitány István1 405 000804.Márki-Zay Péter1 392 0001885.Jakab Péter1 240 0001626.Hadházy Ákos1 079 0001027.Kulja András1 071 000858.Lázár János1 057 0001889.Németh Balázs957 00029310.Fekete-Győr András943 0002911.Szijjártó Péter906 00013312.Szabó Tímea904 0008513.Jámbor András866 000211▼▼14.Dúró Dóra707 00022315.Kocsis Máté661 000210

(Jelmagyarázat: – múlt hónap óta nem változott a helyezése; – előrelépett a listán; ▲▲ – legalább öt helyet előrelépett; – visszaesett; ▼▼ – legalább öt helyet visszaesett; – új belépő a listán. A számok a január 2. és 31. között született posztokra érkezett lájkok, kommentek és megosztások összegét mutatják.)

Ez pedig az egy posztra jutó átlagos reakciószám alapján összeállt top 10:

Posztonkénti átlagreakció1.Magyar Péter45 9002.Fekete-Győr András32 5003.Kapitány István17 6004.Orbán Viktor15 9005.Nagy Ervin15 8006.Kulja András12 6007.Orbán Anita12 5008.Szabó Tímea10 6009.Hadházy Ákos10 60010.Gajdos László8 900

És a két nagy párt központi oldalainak külön meccse:

Reakciók számaPosztok számaPosztonkénti átlagMegosztások1.Fidesz3 669 00010593460160 0002.Tisza1 281 0002175900102 000

Végül néhány érdekesebb párharc:

Az Orbán-Orbán-Orbán meccsen természetesen Viktor nyert, de érdekesség, hogy Anita háromhetes hátrányból indulva lenyomta Balázst (487, illetve 441 ezer reakció), annak ellenére, hogy utóbbi újra rekordot döntött az egy hónap alatt összehozott 370 posztjával.Kulja András ebben a hónapban nagyot dobbantott, így Takács Péter egészségügyi államtitkárnak új ellenfelet kerestünk, a Tisza szakpolitikusát, Hegedűs Zsoltot. Ő nagyon szoros versenyben előzte most meg Takácsot: 235 vs. 231 ezer reakció.Ruszin-Szendi Romulusz a decemberi 10. helyről most visszacsúszott a 20.-ra, de így sem játszik egy ligában Szalay-Bobrovniczky Kristóffal (553 ezer vs. 77 ezer). Ha utóbbi mellé a pankrációból ismert tag team módszerrel behozzuk Szentkirályi Alexandrát is (433 ezer), ketten már majdnem kihozzák döntetlenre a meccset.A hódmezővásárhelyi örökrangadón Márki-Zay Péter 1,39 millióval kényelmesen előzte meg az 1,06 milliós Lázár Jánost.Az egykori budapesti főpolgármester-jelöltek összecsapásán pedig újra Karácsony, Szentkirályi, Vitézy lett a befutó: 487 ezer, 433 ezer és 188 ezer az eredmény.We are legion

A Tiszával kapcsolatban annyiszor hangzott már el, hogy Magyar Péter egyszemélyes show-ja, hogy az lassan már közhelynek is unalmas. Az új arcok bemutatása és a régiek építkezése azonban mostanra, úgy tűnik, elért addig, hogy megcáfolja ezt, a Facebookon legalábbis mindenképpen.

A januári listánkon az látszik, hogy a fideszesek és a tiszások száma a top 10-ben 3-3, a top 20-ban (500 ezer havi reakció fölött) 7-5, a top 40-ben (230 ezer fölött) 14-12, szóval simán egy nagyságrendben van a két oldal. Ami különösen úgy nagy szó, hogy csomó esetben országosan teljesen ismeretlen ember most induló Facebook-oldala van az egyik oldalon, és 10-15 éve építgetett, korábban sok százmilliós reklámköltésekkel megtámogatott követőtábor a másikon. Sokatmondó, hogy a posztonkénti átlagreakcióknál a top 10-be hat tiszás és csak egyetlen fideszes került be.

Különösen érdekes a két új tiszás igazolás, Kapitány István és Orbán Anita eredménye: előbbi két hét alatt jutott el 1,4 millió reakcióig, és azzal a dobogóig, utóbbi egyetlen hét alatt 487 ezerig. Ha tudják ezt a tempót tartani, és nem csak a bemutatkozásuknak szólt a nagy érdeklődés, azzal stabil dobogókörnyéki szereplők lehetnek a következő hónapokban.

A fideszesek eközben továbbra is az „ami a csövön kifér” taktikát alkalmazzák, Orbán Balázs 370 posztjáról már volt szó, de 300 fölött termelt Deutsch Tamás, Vitályos Eszter és Zsigmond Barna is (és egyikük sem jutott a top 15-be).

Még néhány random tanulság és észrevételMegdőlt egy csomó rekord: Magyar Péter 7,66 milliós eredménye is új csúcs, a top 15 összesített 25,3 milliója is, ahogy az is, hogy nyolcan voltak egymillió reakció felett, és hogy 661 ezer kellett a listára felkerüléshez.Németh Balázs óriási lendülettel tört be a toplistára, rögtön az egymilliós határ közelébe jutva – őt csak a hivatalos képviselő-jelöltté válása óta számítjuk politikusnak, eddig ezért nem volt ott a mezőnyben.Dúró Dóra egyéni rekordot futva került vissza a top 15-be, ez összefüggésben lehet azzal, hogy a Mi Hazánk a szokásos témái mellé, a covidos időkhöz visszanyúlva elkezdett nagy erőkkel kampányolni a kötelező védőoltások eltörlése és a WHO-ból való kilépés mellett. „Szavazz ránk, és a himlő lesz az egyetlen fekete az országban!” – foglalja össze a kommentekben fel-feltűnő paródiaszlogen a párt ígéreteit.Menczer Tamás, aki 2024 áprilisa óta stabil szereplő volt a toplistán, és decemberben esett ki, most még távolabb került az élmezőnytől (25. hely). Közvetlenül mögötte futott be a 26.-on Orbán Balázs, ami elég harmatos eredmény ahhoz képest, hogy elvileg ők a fideszes kommunikáció arca és agya. És ha már itt tartunk, Szijjártó Péter 11. helye sem túl rózsás, pedig hát az ő online kommunikációján dolgozik az agyondicsért Gáspár Evelin.Jakab Péter továbbra is millió felett hasít, és a posztjai továbbra is hozzák a prémium szórakoztatást. Szép illusztráció ehhez, hogy még a DK-s átigazolásánál is nagyobbat futott januárban az a javaslata, hogy „Gáspár Evelin reggelijét kapják meg a miskolci ovisok, az ovisokét meg Evelin”.A hónap posztjai

A hónap legnagyobbat futó posztjainak toplistáját uralják a videók (a top 5-ből 5), és a Tisza témái. Magyar Péternek egyébként 55 posztja volt, ami 50 ezer reakciónál többet kapott, Orbánnak mindössze négy, Kapitány Istvánnak és Fekete-Győr Andrásnak szintén négy-négy.

Magyar Péter videója arról, hogy a bíróság első fokon kimondta, a fideszes propaganda egyik központi témája, a „Tisza-csomag” nem létezik (persze ez a propagandát egy pillanatra sem állította meg) – 166 ezer reakcióMagyar bemutatja Orbán Anitát – 109 ezerMagyar bemutatja Kapitány Istvánt – 104 ezerMagyar a konyhában a kávégép előtt „spontán” beszélget Kapitány Istvánnal arról, hogy milyen béna MI-képeket gyárt róluk a kormánypropaganda – 99 ezerOrbán arról elmélkedik, hogy 89 nap van a választásig, szóval már csak 45-öt kell aludni – 94 ezerA legtöbb komment

A legtöbb komment versenyében a szokásoknak megfelelően a fideszesek kerültek fölénybe, és hát lássuk be, a toplistán, főleg a 3-4-5. helyen tényleg olyan provokatív posztok vannak, ahol nehéz megállni, hogy ne tegye hozzá a maga véleményét az ember, akár pro, akár kontra. A top kommenteket elnézve túlnyomórészt inkább kontra.

Magyar Péter évindító sajtótájékoztatójának élő közvetítése – 10 400 kommentOrbán: már csak 45-öt kell aludni – 8800Orbán beszól Volodimir Zelenszkijnek, aki „hiába hízeleg, nem tudjuk támogatni a háborús erőfeszítéseit” – 8100Orbán megfejti Kapitány István szerepét: Brüsszelből küldték, hogy elpusztítsa a rezsicsökkentést – 7900Lázár János egy utcafórumán felszólaló random Tisza-támogatóról posztolja ki, hogy pornófilmben szerepelt – 7800A legtöbb megosztás

A legértékesebb interakciók versenyében az élmezőny azt mutatja, hogy két téma különösen megmozgatta a Facebook-népét januárban: a bíróság ítélete arról, hogy a Tiszának nincs köze a fideszes kampányatombomba „Tisza-csomaghoz”, illetve Lázár János kommunikációs offenzívája, vagy talán inkább ámokfutása.

Magyar Péter és a „Tisza-csomagról” szóló bírósági ítélet – 36900 megosztásMagyar videós összeállítása Lázár Jánosról, az „akinek nincs semmije, az annyit is ér”-től a mostani vécépucolós cigányos beszólásáig – 14900Jámbor András szintén Lázárt ekézi – 13700Magyar belengeti a bírósági ítélet után, hogy ha a Fidesz milliárdos összegért kampányol a Tisza nem létező adóterveivel, az hűtlen kezelés címszó alatt akár 20 év börtönt is érhet a Btk. szerint – 13100Magyar egy újabb videóban szól be Lázárnak – 12800

Utolsó toplistánkon, az összes megosztás versenyében kissé meglepő módon nem látszik az áradó Tisza, mint a többi januári listán: Magyar mellett csak Kulja András lett top 10-es – igaz, a Fidesz térfeléről meg Orbán egyes-egyedül.

Megosztásokmegosztás / poszt1.Magyar Péter664 00039802.Márki-Zay Péter145 0007703.Hadházy Ákos137 00013404.Jakab Péter126 0007805.Orbán Viktor124 0005206.Szabó Tímea120 00014207.Jámbor András110 0005208.Fekete-Győr András109 00037609.Kulja András108 000127010.Dobrev Klára78 000480

Ez volt a Lájkbajnokság 130. epizódja, a sorozat korábbi cikkeit itt olvashatja.

Olvasd tovább itt: telex.hu