Takács Péter „jó diktatúrát” kívánt a pécsi tüntetőknek.

Takács Péter „jó diktatúrát” kívánt a pécsi tüntetőknek.

Takács Péter kérdésekkel provokálta a néma tüntetőket Pécsen (Forrás: Facebook)

Takács Péter, az egészségügyért felelős államtitkár szerdán váratlanul megjelent Pécs hetente zajló néma tüntetésén. Az aktivisták a Széchenyi téren ezúttal is negyed órán keresztül csendben álltak és tábláikkal hívták fel a figyelmet a számukra legfontosabb problémákra. A megmozdulás végéhez közeledve Takács Péter lépett közéjük.

Egy aktivista elmondása szerint a fideszes politikus rákérdezett arra, hogy mivel kapcsolatos a tiltakozásuk. Noha a résztvevők a 15 perc alatt nem beszélnek, nem tudtak ellenállni, hogy reagáljanak. Az államtitkár megjelenését provokációnak élték meg a tiltakozók. Miután éles szóváltás alakult ki, egyik aktivista videóra is vette az eseményt. Takács Péter azt mondta az egyik demonstrálónak, hogy azt hitte, zárt körű a megmozdulás, amiért nem értették őt, hiszen egy köztéren zajló tüntetés nem lehet zárt.

„Csak úgy érdekelt engem. Zebra is van, azt hittem, hogy zebra DPK-sok – folytatta az egészségügyi államtitkár. Ezután egyik tiltakozótól megkérdezte: „Mi a baja a fogyatékos emberekkel?” Az aktivisták emlékeztették, hogy néma demonstrációt tartanak, és elmagyarázták nekik, hogy a tüntetés lényege a csend. Erre Takács Péter azt válaszolta, hogy „később vissza fogok jönni, jó?”, majd hátat fordított az aktivistáknak, és „további jó diktatúrát!” kívánt nekik. Ez volt a 46. tüntetésük, amelyet hétről hétre szerveznek a pécsi Széchenyi téren.

Forrás hang.hu