Most készítek egy adag pattogatott kukoricát, és élvezettel nézem a százhuszonkettedik olyan írást egy kifinomult ízlésű, jó kritikai érzékkel rendelkező véleményformátortól, amely azt állítja, hogy egy nyilvánvalóan giccses, sztálinista jellegű propagandafilm nem az, hanem inkább egy érzelemmel teli, vagány és mégis hiteles darab. Kár, hogy Kálomista Gábor vagy Rákay Philip nem szánták rá magukat a forgatásra, hiszen az ő jelenlétük a nerista színpadon csak fokozta volna a darab élményét.
Beállította a hátteret a nerista díszletek, kommunikáció, a nerista tábornok és lobbista vonásaival, ami mellé csak ők hiányoztak. Jelen pillanatban azonban csak egy nerista MMA-ösztöndíjas maradt, ami nem baj, hiszen az elvhű O1g-közönséget az is kielégíti. Most már csak arra várunk, hogy ez a furcsa színjáték valósággá váljon, és együtt örülhessünk a propagandának, ami minden kritikai felfogás ellenére is jól megfér a közönség ízlésével.
Az ilyen cikkek és megnyilvánulások szórakoztatóak lehetnek, hiszen olyan valóságot tükröznek, amely talán nevetséges, de mégis tükrözi a jelenlegi politikai kulturát és véleményformálást. A kritikai érzék hiánya viszont lenyűgöző, és a nézők mégis valamilyen formában találkozhatnak egy érdekes diskurzzal, amely bár nem mentes az iróniától, mégis a művészet és a politika határán jár.
Forrás mandiner.hu
