A lefoglalt szállítmány (Forrás: Facebook / Magyarország kormánya)
Az ukrán Oscsadbank jogi képviselője feljelentést tett a magyar Központi Nyomozó Főügyészségen, hivatali visszaélés és terrorcselekmény bűntettének gyanúja miatt – számolt be róla a Hvg.hu. Közleményükben említik, hogy a hét ukrán pénzszállító képviseletében is bejelentést tettek jogellenes fogvatartás és hivatali visszaélés gyanúval. A Fővárosi Törvényszékhez keresetlevelet nyújtottak be az kiutasító határozat semmissé tételére. Hivatkoztak Lázár János szavaira, aki egy lakossági fórumon azt mondta, hogy „nyilvánvaló, hogy a kőolajvezeték elzárása nem volt független” az ő intézkedésüktől.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, az adóhatóság együttműködve a terrorelhárítással lecsapott két páncélozott ukrán pénzszállítóra az M0-ás autópályán. A NAV közleménye szerint a pénzszállítókat pénzmosás gyanújával állították meg, akik Ausztriából Magyarországon át Ukrajnába tartottak. Az akció során 40 millió dollárt, 35 millió eurót és 9 kilogramm aranyat találtak náluk. Az itt elfogott hét személyt kitoloncolták az országból. Az osztrák Raiffeisen és az ukrán Oscsadbank viszont azt állítja, hogy ez egy teljesen legális, dokumentált tranzakció volt Ausztriából Kijevbe.
A Magyar Hang forrásai korábban azt mondták, hogy rendkívül valószínűtlen, hogy bármilyen illegális tevékenységet akadályoztak volna meg a TEK akciójával. „Ráadásul, életszerűtlen, hogy valaki így próbálja meg aranyat és dollárt csempészni, hiszen ezek a pénzszállítók mindig speciális, golyóálló páncéllal védettek, ami magától értetődően feltűnő. Teljesen elképzelhetetlen, hogy valaki ilyen járművekkel több határt is átlépjen. Ha egy kamion rakteréből került volna elő az arany és a pénz, akkor más lenne a helyzet.” Egy nemzetbiztonsági forrás szerint a magyar akció az orosz választási beavatkozással kapcsolatos hosszú ideje fennálló gyanú első jele lehetett, és lehetséges, hogy az orosz hírszerzés információkat szolgáltatott a pénzszállító személyzetéről a magyar hatóságoknak.
Több ukrajnai bank azóta úgy döntött, hogy felfüggeszti a magyar és szlovák útvonalak használatát.
Forrás hang.hu
