Orbán Viktor Facebook-videójában kiemelte, hogy „a választás komoly ügy, sorsot választunk magunknak.” Szerinte Brüsszel, a Tisza Párt és Ukrajna összefogtak a magyar emberek ellen, ezért nem szabad hagyni, hogy Magyarországon ukránbarát kormány alakuljon.
A miniszterelnök úgy véli, hogy a jelenlegi politikai helyzet tétje messze túlmutat egy egyszerű kormányváltáson, mivel külső tényezők is próbálják befolyásolni az ország jövőjét. Hozzátette, hogy az ukránok követelései és a brüsszeli nyomásgyakorlás célja, hogy Magyarország olyan döntéseket hozzon, amelyek ellentétesek a nemzeti érdekeinkkel.
Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a kormány eddig is ellenállt e törekvéseknek, és a jövőben sem engedi, hogy a magyar emberek pénzét vagy munkájának eredményeit külföldre vigyék. Azt mondta, hogy Magyarországot meg kell védeni, és szerinte ezt a politikát a Fidesz képviseli. Kijelentette, hogy a Fidesz biztos választás a választók számára.
Ma este 19 órától Kecskeméten folytatja országjárását, de ezen a héten több más helyre is ellátogat. Március 24-én Nagykanizsán, 25-én Esztergomban, 26-án Törökszentmiklóson, 27-én Veszprémben és Győrben, 28-án Pécelen, 29-én pedig Békéscsabán mond beszédet.
Forrás www.origo.hu
