Orbán Viktor országjárása folytatódik, ezúttal Pécelen jelent meg a miniszterelnök, hogy megújítja a 2022-ben létrehozott háborúellenes szövetséget. Ennek a szövetségnek mélyebb története van, hiszen a kormánypárt a rendszerváltás óta képviseli a nemzeti, patrióta értékeket. Pécelen egy régi támogató is feltűnt.
A péceli eseményen a miniszterelnök jókedvűen érkezett, és viccelődött is azzal, hogy 36 éve nézik az emberek a tévéképernyőjén. Egy hölgy a közönségből egy régi közös fényképet emelt fel, amelyen fiatalabb korukban együtt láthatóak.
Orbán Viktor megköszönte az elmúlt évtizedek támogatását és biztatását, különösen az utóbbi hetek eseményei után, amikor családját is fenyegették. Rámutatott, hogy vannak, akikkel 1989 óta ismerik egymást, és elmondta, hogy ez idő alatt sok támogatást kaptak tőlük.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a patrióta értékeket valló közösségnek nemcsak közös múltja, hanem közös jövője is van. Szerinte, ha megnézzük a politikai kínálatot, az nem tűnik erősnek, ami a háború melletti kiálláshoz szükséges tapasztalatot illeti.
„Most jön a java” – mondta, kiemelve, hogy a jövőben nagy dolgokat kívánnak végrehajtani, és elég tapasztalat áll a rendelkezésükre a következő négy évre.
Forrás ripost.hu
