A tiszti informatikus Kijevben egyeztetett: támadások is téma.

A tiszti informatikus Kijevben egyeztetett: támadások is téma.

A közzétett anyag legfigyelemreméltóbb eleme az ukrajnai kapcsolatok és a kijevi látogatás részletes ismertetése. H. D. elmondta, hogy személyesen is járt Kijevben, ahol más fiatalokkal együtt dolgozott.

Az Index rámutatott, hogy egy 2025 novemberében a Tisza hivatalos Facebook-oldalán közzétett felvételen „Buddha” éppen Magyar Péterék jelöltválasztásán dolgozik a párt irodájában, egy tiszás pulcsiban.

„Kijevbe vonattal utaztam, és találkoztam néhány fiatal emberrel. Többnyire beceneveket használtunk, így nem tudom sokak valódi nevét” – mesélte.

Elmondása szerint kezdetben védekező feladatokat végeztek, többek között kibertámadások elleni védekezést, ami később megváltozott.

„Kezdetben tényleg védekező szerepet töltöttünk be, de idővel a tevékenységünk egyre inkább támadó jellegűvé vált” – fogalmazott.

Beszélt egy ukrán kapcsolattartóról is, akit Davidovnak hívott. Leírása szerint a férfi nem volt túlságosan bizalomgerjesztő, mégis ő irányította a helyi kapcsolatokat.

„Olyan volt, mint egy nehézsúlyú bokszoló, kicsit a klasszikus maffiózókra emlékeztetett” – jellemezte.

A találkozók alkalmával szóba került, hogy részt vegyenek kibertámadásokban, de állítása szerint végül ezt nem vállalták. A kommunikáció különböző online csatornákon, gyakran névtelen módon zajlott.

Forrás www.origo.hu