Zelenszkij Orbán által eltűnt ukrán pénzekről beszélne.

Zelenszkij Orbán által eltűnt ukrán pénzekről beszélne.

Kijev mindenképpen szeretné visszakapni azokat a vitatott eredetű pénzeket, amelyeket a magyar állam lefoglalt. Az Ukrajinszka Pravda szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tárgyalni kíván Magyar Péterrel az ukrán Oscsadbank forrásainak visszaadásáról – vette észre a Mandiner. A lap rámutatott, hogy már a választásokat megnyerő Tisza Párt vezetőjével folytatnak egyeztetéseket a kérdésben.

Zelenszkij mindenképpen szeretné visszaszerezni a maffiamódszerekkel szállított pénzeket. Mint korábban beszámoltunk róla, március 5-én az ukrán aranykonvojt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Terrorelhárítási Központ (TEK) közös akciója keretében kapcsolták le. A NAV pénzmosás gyanúja miatt indított nyomozást, mivel a páncélozott járművekben hét ukrán állampolgár, köztük egy volt titkosszolgálati tiszt 40 millió dollárt, 35 millió eurót és 9 kilogramm aranyat szállított Ausztriából – Magyarországon keresztül – Ukrajnába. Ez körülbelül harmincmilliárd forint értékű vagyonnak felel meg. A hatóságok közölték, hogy ebben az évben eddig több mint 900 millió dollárt, 420 millió eurót és 146 kilogramm aranytömböt szállítottak Ukrajnába Magyarország területén.

Zelenszkij egy vasárnap esti televíziós interjúban hangsúlyozta, hogy mindenképpen szeretné visszakapni azokat a pénzeket, amelyek állítása szerint Orbán Viktor, a magyar miniszterelnök által „ellopott” pénzek. A Mandiner megjegyezte, hogy fontos tisztázni, hogy a magyar állam által lefoglalt, maffiamódszerekkel utaztatott pénzek feltehetően a Tisza Párt kampányát is támogathatták, és ezekből az ukrán aranykereskedelem is részesülhetett.

Zelenszkij hozzátette, hogy az új magyar politikai helyzet új lehetőségeket teremt nemcsak Ukrajna és Magyarország, hanem az egész Európai Unió számára is.

Forrás www.origo.hu