Egy olyan egyedi politikai jelenséggel nézünk szembe, amelynek sajátos „politikai teológiája” is van. Jámbor, az esemény egyik szereplője, kifejezte, hogy a baloldali antimozgalmi ellenállás egy katartikus pillanatot jelent, ahol a saját eltűnésükkel a baloldal bűneit tudják megváltani. Ez a megközelítés szokatlan, hiszen azt sugallja, hogy a baloldal jövője nem áll szoros kapcsolatban a hagyományos újjászületéssel.
A helyzet azonban árnyaltabb, mint ahogy elsőre tűnhet. Jámbor később arra utalt, hogy talán a baloldalra sincs szükség, ami a fideszes kommentelők többségével egybecseng. Ez a nézet megkérdőjelezi a baloldali mozgalmak relevanciáját, és felveti a kérdést, hogy a hagyományos baloldal mint politikai erő valóban elérte-e a végső határait.
Egy másik baloldali politikus, Lendvai Ildikó, próbálta árnyalni a helyzetet, hangoztatva, hogy az április 12-i választásra a régi baloldali szervezetek nem figyeltek, míg a baloldali szavazók aktívan részt vettek a folyamatban. Ezzel a kijelentésével a baloldali szavazók elkötelezettségét próbálta bizonyítani, ami ellentétes Jámbor pesszimista látásmódjával.
Forrás mandiner.hu
