Lázár illegálisan gyűjtötte a véleményeket a NAIH szerint.

Lázár illegálisan gyűjtötte a véleményeket a NAIH szerint.

Lázár János építési és közlekedési miniszter által az új KRESZ tervezetével kapcsolatos véleménygyűjtés menete több szempontból nem felelt meg a törvényi előírásoknak – derül ki a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) Telexnek küldött válaszából.

Korábban már nyilvánvaló volt, hogy Lázár honlapján kezdetben nem állt rendelkezésre adatkezelési tájékoztató. Ezt később pótolták, de a Péterfalvi Attila vezette hatóság szerint az sem volt megfelelő.

A NAIH több panaszt és közérdekű bejelentést követően vizsgálatot indított, amelynek során arra jutottak, hogy:

– A tájékoztató hiánya miatt nem volt világos az adatkezelő személye, a gyűjtött adatok feldolgozásának célja, jogalapja, illetve az adattovábbítás lehetséges címzettjei.
– A január 27-én elérhetővé váló honlapra nem került fel sem adatkezelési tájékoztató, sem hozzájárulás jelölőnégyzet.
– A hatóság nem tudta azonosítani a személyes adatok kezelésének jogalapját, és úgy ítélte meg, hogy a célokat sem határozták meg.
– Január 27. előtt nem tájékoztatták arról sem, hogy meddig tervezik az érintettek adatait kezelni.

A NAIH mindezek alapján felszólította Lázárt a szükséges korrekciók elvégzésére. A miniszter ezt követően módosította az adatkezelési tájékoztatót, és állítása szerint törölte azok adatait, akik nem adtak hozzájárulást azok kezeléséhez, míg az anoním véleményeket megőrizték.

Miután Lázár eleget tett a kéréseknek, a NAIH lezárta a vizsgálatot.

Forrás hvg.hu