A Tisza Párt szavazótábora erősen vegyes összetételű, és egyetlen tényező, az elégedetlenség és a változások iránti vágy köti össze őket – emelte ki Zila János a Magyar Nemzetnek.
A Tisza Párt alapját a régi baloldal adja
A szakértő rámutatott, hogy a Tisza Párt kulcstáborát azok a választók alkotják, akik eddig mindig a magyar jobboldallal szemben szavaztak, és a korábbi baloldali pártoktól érkeztek át a Tiszához.
Ahogy eltávolodunk a magtól, úgy egyre inkább elszakadhatnak azok a szavazók, akik elsősorban a változás miatt támogatták a pártot. Zila szerint ők lehetnek a legnagyobb kockázatforrás, ugyanakkor a Tisza Párton belül a jobboldal ellen érzett negatív érzelem egyfajta összetartó erőt is képvisel.
A szakértő megjegyezte, hogy az ideológiai kérdések mellett hamarosan gazdasági feszültségek is megjelenhetnek. Hozzátette: ha a kormány intézkedései közvetlenül befolyásolják az emberek pénzügyeit, az gyorsan konfliktusokhoz vezethet.
Zila szerint a Tisza Párt változatos összetétele komplikációkat okozhat.
Az adózás okozhat töréseket
A Magyar Nemzet Nagy Attila Tibort is megkereste a témával kapcsolatban. A politikai elemző megerősítette, hogy a leendő kormánypárt szavazótábora valóban vegyes, ami nem meglepő, hiszen Magyar Péterék nem határozták meg nyíltan az ideológiai irányvonalukat, hogy a lehető legtöbb ember beleláthasson valamit a Tiszába.
Szerinte több potenciális törésvonal is létezik a párton belül, és az adózás kérdése lehet a legnagyobb kihívás.
Nagy megjegyezte, hogy komoly feladat lesz összehozni egy ekkora választói bázist, és vélhetően Magyar Péter sem tudja pontosan, hogy a 141 fős frakció tagjai milyen nézeteket vallanak, mivel sokan közülük újak.
Az elemző hangsúlyozta, hogy a Tisza Párt számára kedvező helyzetet teremtett, hogy a Fidesz jelenlegi gyengesége miatt hónapokig nem várható változás.
Forrás www.origo.hu
