Orbán Viktor bejelentését nagy várakozás övezte. Szombaton 16 órakor a Facebookon jelezte, hogy egy órán belül fontos hírt oszt meg a Fidesz megújulásáról. Elmondta, hogy befejeződött a Fidesz elnökségi ülése, és hogy politikai személyek meghallgatása „nagy ütemben” folyik. Kiemelte, hogy közösségünk minden tagjának véleményére, tapasztalatára és tenni akarására szükség van. Bejelentette, hogy radikálisan átalakítják a frakciót, amelynek vezetője Gulyás Gergely lesz. Megtudtuk azt is, hogy a listavezetői mandátumát, amely a Fideszé, visszaadja, és nem veszi fel. Orbán hangsúlyozta, hogy jelenleg nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal megújításában van szükség rá. Hozzátette, hogy a párt a következő héten tartja az országos választmány ülését, és az ősszel esedékes tisztújítást előrehozták júniusra.
Forrás 24.hu
