Hétfőn jelenti be a Fidesz, hogy kik fogják képviselni őket a következő parlamenti ciklusban – számolt be róla a Magyar Nemzet. Orbán Viktor pártja 16 év kormányzás után ellenzéki szerepbe lép, az új Országgyűlésbe, amely május 9-én alakul meg, már egy megújított frakció ülik be, ráadásul a pártelnök nélkül. Olyan nevek távoznak a parlamentből, akik eddig nélkülözhetetlennek számítottak a T. Házban.
Orbán Viktor nemrég bejelentette, hogy nem veszi fel a mandátumát, így jelentős változások várhatóak a Fideszben (Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály). A választásokon a Fidesz–KDNP 52 mandátumot szerzett, ezek közül 10 egyéni választókerületi és 42 listás. A lista első 42 helyén álló politikusnak nem szükséges ülni a parlamentben, így a frakciót a lista többi jelöltjeiből is fel tudják állítani (ez 279 jelöltet jelent). Ebből választhatják ki a Fidesz tagjait, akik legjobban megfelelnek az ellenzéki kihívásoknak.
Orbán Viktor a választások után néhány nappal azt mondta, hogy jelentős átalakításokra van szükség, mivel az előző frakciót a választási győzelemre készítették elő.
Most azonban új feladatok várnak rájuk, így a frakciót is újra kell alakítani, ami már el is kezdődött – hangsúlyozta a leköszönő miniszterelnök, de pontosabb részleteket még nem osztott meg. A végleges frakció összetételéről nem sok információ áll rendelkezésre, de valószínűleg a Fidesz–KDNP 42 listás helyéből 8-at a KDNP kap majd, így a Fidesz 34 helyet tud elosztani, amelyből egy már biztosan elkelt: Orbán Viktor bejelentette, hogy Gulyás Gergely lesz a frakció vezetője.
Azt is megemlítette, hogy már tudni lehet, kik nem fogják felvenni a mandátumukat. Nagy nevek fognak hiányozni a frakcióból: Orbán Viktor szombaton nemcsak Gulyás Gergely új szerepét mutatta be, hanem azt is, hogy vissza kívánja adni mandátumát, és inkább a nemzeti oldal újjászervezésére szeretne összpontosítani.
A Fidesz–KDNP listavezetőjeként megszerzett mandátumom a Fidesz parlamenti mandátuma, ezért úgy döntöttem, azt vissza is adom – mondta a leköszönő miniszterelnök, aki hozzátette, hogy most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésén van a hangsúly. Kiemelte, hogy a párt elnöksége javasolta a Fidesz elnökeként való munkájának folytatását, amit elvállal, ha a kongresszus bizalmat szavaz neki.
Forrás www.origo.hu
