Bizonyítékok hiányában megszüntették azt az eljárást, amely Varga Judit volt igazságügyi miniszter Hajdú Péter műsorában tett kijelentései miatt indult – számolt be az Index. Az ügy alapjául Tényi István 2024. március 27-én tett feljelentése szolgált, amely személyi szabadság megsértése és kiskorú veszélyeztetése gyanújára vonatkozott. A legfrissebb határozat szerint a nyomozás nem talált olyan bizonyítékot, amely megerősítette volna a bűncselekmények gyanúját. A közleményben az áll, hogy Varga Judit nem tett vallomást az eljárás során, és rendőrségi intézkedés sem történt az ügyben.
Hajdú Péter Frizbi című műsorában 2024-ben Magyar Péter volt felesége beszélt házasságáról. Varga Judit a műsorban a házasságát „pokolinak” nevezte, és sokat sírt. Ezen kívül súlyos vádakat fogalmazott meg volt férjével szemben, köztük azt is, hogy egyszer bezárta őt egy szobába, ahonnan a fia szabadította ki. Tényi István a műsorban elhangzottak miatt tett feljelentést a Nemzeti Nyomozó Irodánál kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértése címén. Török Gábor politikai elemző ebben az ügyben megjegyezte, hogy nehéz meghatározni, mennyire volt Varga Judit döntése, hogy a műsorban részletezte házassága történetét, az interjút pedig a Mónika show-hoz hasonlította.
Forrás 24.hu
