Kapitány Imola, az Autisták Országos Szövetségének (AOSZ) elnöke levelet küldött dr. Papp Gabriella dékánnak, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar vezetőjének, miután az egyetem autizmus spektrum pedagógiája szakirány minden oktatója beadta a felmondását.
„Az Autisták Országos Szövetségében mindennap szembesülünk azzal, hogy az autista emberek és családjaik életét – különböző életkorokban és érintettségi szinten – mennyire megnehezíti a megfelelően képzett szakemberek hiánya. Ezért az oktatók távozása miatt komoly aggodalommal viseltetünk, és ez a tagszervezeteinket is aggasztja” – írta az AOSZ elnöke a levelében.
A szervezet Facebook-oldalán közzétett információk szerint Kapitány Imola érdeklődött arról, hogy a képzés továbbra is megőrzi-e a korábbi magas szakmai színvonalát. Ezen kívül felajánlotta az Autisták Országos Szövetségének segítségét a szakszerű képzés fenntartására és fejlesztésére.
Kedden az oktatók közös Facebook-bejegyzésben tájékoztatták a közvéleményt, hogy az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Kar autizmus spektrum pedagógiája szakirány összes oktatója augusztus 31-én távozik. A bejegyzésben elmondták, hogy az intézményi környezet és a sok irányból érkező nyomás miatt extrém terhelésnek voltak kitéve, ami a kollégák elvesztéséhez és a csapat széteséséhez vezetett. Bár örömükre egyre többen érdeklődnek az autizmus spektrum pedagógiája iránt, a hallgatói létszám növelése a jelenlegi körülmények között a minőség rovására megy.
A szakemberek hangsúlyozták, hogy nem akarnak kompromisszumokat kötni sem a minőséget, sem az autista közösség érdekeinek képviseletében, ezért a jövő gyógypedagógusainak optimális felkészítése a jelenlegi helyzetben, a mennyiségi elvárások és a biztosított erőforrások közötti különbség miatt számukra megvalósíthatatlan.
Az ELTE BGGYK közleményében az áll, hogy a hallgatói igényekre reagálva történnek a változások. Az egyetem szerint a kar iránti érdeklődés fokozatosan nő, és a jelenlegi hallgatók szakirányválasztása is jelentősen átalakult, ami az idei évben olyan mértéket öltött, hogy a hallgatók más szakirányra való áthelyezése már nem oldja meg a helyzetet úgy, ahogyan azt a korábbi években megszokták.
Forrás telex.hu
