A Fidesz április 12-én elfogadta a tiszai választási vereségét és átadta a hatalmat, ami sokakban felvetette, hogy vajon nem tévedtek-e azok, akik a rendszert diktatórikusként, autokráciaként vagy hibrid rezsimként írták le. Nem éltünk-e egyfajta – ha nem is tökéletes, de mégis létező – demokráciában? Kováts Eszter és Körösényi András legutóbbi publicisztikájukban arra mutatnak rá, hogy az Orbán-rezsim nem tekinthető autokráciának, ha egyszer választások útján bukott meg, hiszen választással csak demokráciát lehet eltávolítani.
A cikk Körösényi András és szerzőtársai, Illés Gábor és Gyulai Attila közös könyvére hivatkozik, amely szerint az Orbán-rezsim plebiszciter vezérdemokrácia. Ezzel szemben mi úgy látjuk, hogy a NER-t autokráciaként, mégpedig választási autokráciaként a legjobban érthetjük meg.
A rezsim kategorizálása azért lényeges, mert segít feltárni politikai jelenünket és múltunk kihívásait, valamint meghatározni az állampolgárokkal szemben támasztható elvárásokat. A politikaelméleti fogalomalkotás tehát magyarázó, értékelő és cselekvésorientáló funkciót is betölt.
Mohos Márton / 24.hu
Most, hogy véget ért az Orbán-rezsim, kulcsfontosságú a helyes megértés ahhoz, hogy az előttünk álló feladatokat meghatározhassuk. Ha a magyar társadalom nem csupán egy másfél évtizednyi tökéletlen demokráciát, hanem önkényuralmat hagy maga mögött, az azt jelenti, hogy a hatalom birtokosai tartósan olyan sérelmeket követtek el, amelyek elégtételt követelnek.
Nem csak a kormányváltás apró bürokratikus kihívásaival kell foglalkoznunk, mint az új minisztériumokhoz és jogszabályokhoz való alkalmazkodás, hanem egy rendszerváltásra és igazságos átmenetre is az autokráciából a demokráciába.
Forrás 24.hu
