Jogellenes házkutatást tartottak aktivistáknál.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy a magyar hatóságok jogtalanul intézkedtek a két fiatal ellen, amikor 2021-ben házkutatást rendeltek el a nemzeti konzultációk átragasztása miatt, tájékoztatott a Magyar Helsinki Bizottság, amely képviseli őket.

Az ügyészség kezdetben rongálás gyanújával indított eljárást a Magyar Kétfarkú Kutya Párt tevékenységei ellen, ám később a főügyészség észlelte, hogy a károkozás mértéke 50 ezer forint alatt maradt, így szabálysértésként kezelték az ügyet. A Pécsi Járásbíróság végül megszüntette a szabálysértési eljárást, amit a Pécsi Törvényszék is megerősített, hivatkozva arra, hogy az átragasztás plakátrongálásnak minősül, és bűncselekménynek számít, függetlenül a kár mértékétől.

Egy helyi fideszes politikus feljelentése alapján indult büntetőeljárás keretében a rendőrség házkutatást is tartott a fiataloknál, de panaszuk a Pécsi Járási ügyészségnél elutasításra került, és a bíróság sem találta kifogásolhatónak a házkutatást. Az ügy végül Strasbourgig jutott.

A legfrissebb döntésében az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy a házkutatás során a magyar állam megsértette a kérelmezők magánélethez fűződő jogait. A Magyar Helsinki Bizottság hangsúlyozta, hogy ez az első olyan strasbourgi ítélet, amelyben a rendőrség által elrendelt házkutatás miatt elmarasztalták az államot.

A bíróság szerint bár a házkutatást a rendőrség saját magának engedélyezheti, ezt csak akkor lehet legitimálni, ha hatékony utólagos bírósági ellenőrzés áll rendelkezésre. Az Európai Bíróság úgy látta, hogy a rendőrségi döntés indoklása túlzottan általános volt, és a bíróság nem vizsgálta meg alaposan a kérelmezők érveit, pusztán az ügyészség álláspontját ismételte meg, ezért az eljárás nem biztosított megfelelő védelmet az önkényességgel szemben.

„A magánélet legvédettebb tere az otthonunk, ahol az államnak alapvetően nincs keresnivalója. A bíróság ítélete fontos lépés lehet abba az irányba, hogy a hazai rendőrség ne végezzen mértéktelen házkutatásokat, a bíróság pedig valóban őrködjön a magánélet védelme felett” – mondta dr. Bieber Ivóna, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje.

Forrás hvg.hu