Börtönbe vonulás előtt Miskolcon kirabolt egy nőt.

Börtönbe vonulás előtt Miskolcon kirabolt egy nőt.

Vád alá helyeztek egy férfit a Miskolci Járási Ügyészségnél, aki Miskolc belvárosában kirabolt egy nőt, pedig már jogerős elrendelés volt a börtönbe vonulására, ahova két héttel később kellett volna megérkeznie – tudatta az ügyészség szerdán.

A rabló 2024 májusában szemet vetett a sétáló nőre, majd miután mellé ért, megpróbálta elragadni a táskáját. A második próbálkozásnál a nőt meglökte, így a táska kicsúszott a kezéből, amit ő elvitt.

A zsákmány csupán 8 ezer forint készpénz volt, de a nő okmányait, bankkártyáját és mobiltelefonját is eltulajdonította. Az utóbbit később 15 ezer forintért eladta egy ismerősének.

A nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a büntetett előéletű, különösen visszaeső férfi esetében börtönbüntetést és közügyektől eltiltást javasolt, kiemelve, hogy nem jogosult feltételes szabadlábra helyezésre.

A nyitóképen a tököli börtön látható. Fotó: HVG/Veres Viktor.

Forrás hvg.hu