Nyár közepén megnyílik a Fővárosi Állat- és Növénykert Biodómjának központi csarnoka, ahol egy egész évben látogatható városi oázis várja a látogatókat – közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.
Az új épület 1,7 hektáros területen helyezkedik el, a központi része közel egyhektáros. Az attrakció négy évszakos élményt nyújt, függetlenül az időjárástól, különös figyelmet fordítva egzotikus növényekre és ritka állatfajokra. A Biodómban körülbelül 13 ezer trópusi és szubtrópusi növény található, emellett találkozhatnak a látogatók hulmánokkal, kritikusan veszélyeztetett bali seregélyekkel és sarkantyús teknősökkel is. A központi csarnok hangulatát egy 14,5 méter magas vízesés is fokozza, amely a különböző zoológiai és botanikai látnivalók mellett található – áll a tájékoztatóban.
A városi oázis létrehozása egy nettó 350 millió forintos projekt keretein belül valósul meg. Ebből 300 millió forint az intézmény tavalyi saját bevételeiből ered, míg a Fővárosi Önkormányzat további 50 millió forintot biztosított támogatásként.
A Biodóm fejlesztésén már hónapok óta dolgoznak. A mintegy 3 ezer négyzetméteres ültetőfelületen számos növény és különféle látványelemek, mint például zöldfal és műszikla-dekoráció kerülnek kialakításra.
Az intézmény emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt években különféle időszaki rendezvényeket tartottak a Biodóm területén, például lampionfesztivált, fényművészeti tárlatot, fotókiállítást és dinoszaurusz-kiállítást. A Biodóm belső és külső részeit 2023 decembere óta összesen 311 ezren látogatták meg – olvasható a közleményben.
A Biodóm megnyitásának legújabb időpontja 2025 vége.
Forrás 24.hu
