Zsolti bácsi politikai szereplő, erről beszélt a Szőlő utcai botrány egyik érintettje a Kontrollnak adott interjúban a múlt héten. A férfi elmondta, hogy Juhász Péter Pál vezette be őt a javítóintézet egyik szobájába, ahol egy másik férfi várt rá. A szoba sötét volt, így nem látta az illetőt, akivel szexuális kapcsolatot kellett létesítenie; csak az aktus után, amikor a másik férfi felöltözött és felkapcsolta a villanyt, ismerte meg.
A Kontroll csütörtökön a Facebook-oldalán posztolt, hogy az áldozat, aki már korábban interjút adott nekik, a közösségi médiában bejelentette: „nincs elegendő bizonyítékom ahhoz, hogy ezt biztonsággal végig tudjam vinni”, és aggódik a lehetséges következmények miatt. Azt is hozzátette, hogy ha nem tudja megfelelően igazolni állításait, annak „súlyos kihatásai lehetnek az egész életemre nézve”. Kiemelte:
„Ez a teher lelkileg túl nehéz számomra, és őszintén szólva nem bírom ezt így tovább.”
Posztjában többször is bocsánatot kért azoktól, akik bíztak benne.
Ezen kívül elmondta, hogy már vallomást tett a Juhász Péter Pál egykori intézményigazgatóval kapcsolatos ügyben az ügyészségen, és nemcsak ő, hanem „több érintett is megtette a vallomását”. Ezt a folyamatot továbbra is a hatóságokkal együttműködve kívánja folytatni.
Bejegyzése végén arra kérte a közönséget, hogy bízzanak az időben, mert „előbb-utóbb mindenre fény derül”.
Forrás hvg.hu
