Hegedűs Zsolt, a jövőbeli egészségügyi miniszter reakcióját követően a Magyar Orvosi Kamara is reagált Kapitány István Facebook-bejegyzésére, amelyben a leendő gazdasági és energetikai miniszter kijelentette, hogy „emberekhez méltó szülészeti ellátást biztosítunk, hatékony meddőségi kezeléseket fogunk bevezetni, és visszaállítjuk a szülészorvos-választást”.
A kamara álláspontja szerint a szabad orvosválasztás visszahozatala csak tüneti megoldás. Az igazi megoldás a szülészeti ellátás átláthatóságának és minőségbiztosításának javítása lenne. Céljuk, hogy a várandós nők ne csak „ismerős orvosban” bízzanak, hanem bármelyik magyar szülészeti osztály színvonalában.
Ez összhangban van Hegedűs Zsolt nyilatkozatával, amelyben szintén hangsúlyozza, hogy olyan állami szülészetre van szükség, ahol a bizalom a rendszerből ered. A leendő miniszter emellett kiemelte, hogy a szülészorvos-választásról szakszerű megbeszéléseknek kell dönteniük. A bejegyzés alapján a szülészorvosok kiválasztásának körüljárása az önálló egészségügyi minisztérium napirendjén szerepel, szakmai szervezetek, orvosi és szülésznői társaságok, szakmai kamarák, betegjogi és női érdekvédelmi csoportok bevonásával.
Forrás 24.hu
