Balásy Gyula ingyen átadja médiacégeit az államnak.

Balásy Gyula ingyen átadja médiacégeit az államnak.

Balásy Gyula a Kontrollnak adott interjújában bejelentette, hogy felajánlotta cégeit az államnak. Az interjúban, amelyet ő kezdeményezett, kiderült, hogy a magyar állami kommunikációs piacon jelentős szereplő Balásy közjegyzői okiratban nyilatkozott arról, hogy kész átadni minden rendezvényszervezéssel, kommunikációval és médiával foglalkozó cégében lévő részesedését az államnak, teljes jogkörrel.

A közokirat szerint Balásy lemond négy cégről: a Lounge Design, a Lounge Event és a New Land Media Kft.-k 100%-os üzletrészéről, valamint a Visual Europe Zrt.-ben lévő 95%-os részesedéséről, amely az utóbbi két cég birtokában áll. A vállalatcsoport értékét, a New Land Media, a Lounge Design, a Lounge Event és a Visual Europe összesítve, a legmérsékeltebb becslések szerint is 80 milliárd forintra teszik, és 100 milliárd forintos szerződésállománnyal rendelkeznek.

Balásy azt is elmondta, hogy a cégcsoport mellett három magántőkealapban elhelyezett, több tízmilliárd forint értékű befektetési jegyet is felajánl az államnak. Kérdésre válaszolva említette, hogy cégei számláit technikai okok miatt zárolták, ami több milliárd forint érint, és ez gátolja a bérfizetést is, pedig 500 embert foglalkoztatnak.

Forrás hang.hu