Cikkünk folyamatosan frissül!
Hétfő reggel megkezdődik az idei érettségi időszak, ahol a végzős középiskolások magyar nyelvből vizsgáznak. A középszintű érettségin 76 109 diák, míg az emelt szinten 2417 tanuló méri fel tudását az Eduline hírei szerint. Összességében 148 ezren fognak érettségizni valamilyen tantárgyból. A vizsga mindkét szinten 240 percig tart, és a maximális összpontszám 100.
A magyar érettségi két részből áll: az első részben egy kérdéseket tartalmazó lapot kell kitölteni és egy szövegértési feladatot megoldani (20+40 pont), míg a második részben műelemzést vagy esszét kell írni (40 pont), amire 150 perc áll a diákok rendelkezésére.
A középszintű szövegértési feladat egy interjú értelmezését igényelte, amelyben Szilágyi Márton irodalomtörténészt kérdezte a Magyar Kultúra főszerkesztője Jókai Mórról. A vizsga keretében idén szerepelnek szóképekkel kapcsolatos feladatok, versrészletek sorrendezése, valamint művek szereplőinek azonosítása is. A diákoknak egy megadott vers stílusirányzatát és rímelését is fel kellett ismerniük, emellett pedig kérdések merültek fel Wass Alberttel és Herczeg Ferenccel kapcsolatban az Eduline információi szerint.
Magyar Péter is üzent az érettségizőknek: „A fiamnak és a többi 148 ezer diáknak sok sikert kívánok a ma kezdődő érettségihez! Örömmel látom, hogy szabad Magyarországon kezdhetitek el felnőtt életeteket.”
Forrás 24.hu
