Fehér János esetében a „17 gyermekgyilkosság” és a vele kapcsolatos videók említése pontosan azt a célt szolgálhatja, hogy elterelje a figyelmet a valódi ügyről a történet súlyossága és brutalitása révén.
Nagy László börtönnaplójában hasonló mechanizmus figyelhető meg, hiszen a móri eseményeket egy tágabb, nemzetközi keretbe helyezte, mintha azok egy átfogóbb összeesküvés részei lennének.
Valóság és narratíva határán
Lényeges kiemelni, hogy ezek az állítások önállóan nem képeznek bizonyítékot. A hatóságok mindig bizonyítékokra, tanúvallomásokra és szakértői véleményekre alapozva dolgoznak, nem pedig az elkövetők által kialakított narratívákra. Mindkét esetben, Fehér és Nagy esetében is, a védekezés nem csupán jogi, hanem kommunikációs stratégiává válik. Egy „ellen-narratíva” alakul ki, amelynek célja lehet a kételyek gerjesztése, az ügy relativizálása vagy a közvélemény befolyásolása.
Ugyanaz a minta, más ügyek
A két eset közötti párhuzam nem véletlen, és nem egy elszigetelt jelenség. A kriminalisztika történetében rengeteg példa található arra, hogy súlyos bűncselekmények gyanúsítottjai hasonló taktikát alkalmaznak:
- a tagadás helyett történetalkotás,
- a felelősség áthárítása,
- nagyobb összeesküvések említése,
- saját szerepük „technikai” vagy passzív módon való bemutatása.
Fehér János jelenlegi állításai tehát nemcsak önállóan értelmezhetők, hanem egy jól ismert mintázat részét képezik. Ez figyelemre méltó, hiszen több mint 20 évvel a móri mészárlás után szinte ugyanaz a védekezési logika kerül előtérbe, más szereplőkkel, de meglepően hasonló felépítéssel.
A lényeg végül nem az, mennyire drámai vagy szenzációs egy történet, hanem az, hogy mennyire támasztható alá bizonyítékokkal. A történelem pedig azt mutatja, hogy a leghangosabb narratívák sokszor a leggyengébb alapokra építkeznek.
Forrás pestisracok.hu
