Wáberer György, a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács társelnöke beszédet tart a Tokaj-Zemplén Térségfejlesztési Program keretében felújított, több mint három és fél kilométer hosszú önkormányzati dűlőút átadásán Tarcal közelében 2023. augusztus 2-án. (Fotó: Vajda János / MTI / MTVA)
Ma 100 millió forintot utaltam az Iványi Gábor vezette közösségnek, hogy újraindíthassák a Fidesz által bezáratott 13 oktatási központjukat – írta Wáberer György milliárdos üzletember a Telexnek adott válaszában. A lap kérdéseket küldött neki, miután Magyar Péter bejelentette, hogy a Tisza Párt visszautalja a Wáberer által a választások előtt, öt nappal átutalt összesen 100 millió forintot.
Magyar azt indokolta, hogy el kívánják kerülni, hogy bármelyik politikai oldalhoz kapcsolják a támogatást, illetve hogy bárki úgy érezze, előnyhöz juthat a nevük alapján. – Vállalkozó vagyok, nem oligarcha, és remélem, hogy a leendő kormány nem bélyegez meg senkit csak azért, mert az elmúlt 16 évben vállalkozott. Szerintem a leendő Miniszterelnök úr talán üzenni akart nekem az önmarketing kifejezéssel, de nem szeretném, ha mások érdemeit kisajátítanám – tette hozzá Wáberer.
Az üzletember emellett tisztázta a korábbi nyilatkozatát, amely nézeteltérést szült. Elmondta, hogy másfél évig csak elviekben támogatta a párt programját, az anyagi hozzájárulása pedig tudatosan egybeesett a nyilvános fellépésével. Találkozót viszont nem kezdeményezett sem a leendő miniszterelnökkel, sem más jövőbeli kormánytaggal, és nem is tervezi. Ugyanakkor nyitott arra, hogy szakpolitikai kérdésekben megossza tapasztalatait a kormányzattal, ha érdeklődnek a véleménye iránt.
Forrás hang.hu
