A középszintű történelem érettségi első szakaszában a diákokat többek között a görög és római építészetről, a középkori egyházról, a honfoglalásról, a reformációról, a dualizmusról és a magyar holokausztról kérdezik – számol be róla az Eduline, a HVG oktatási portálja.
A második részben a vizsgázóknak két témából kell kifejteniük tudásukat: a rövid esszék esetében Németország 1938-as terjeszkedése és a céhek közül választhatnak, míg a hosszú esszékben I. Károly uralkodása és a Rákosi-diktatúra témái közül kell választaniuk.
Fontos szabály, hogy a kiválasztott esszék különböző időszakokra vonatkozzanak: az egyik az ókortól 1849-ig, a másik pedig a 1849 utáni időszakra. A rövid esszében 100–130, a hosszúban 210–260 szót kell felhasználniuk gondolataik kifejtésére.
A vizsgázóknak összesen 180 percük van a feladatok megoldására.
Forrás hvg.hu
