Filip Medárdot akkor ismerték meg széles körben, amikor az Országos Mentőszolgálat bejelentette, hogy a kisfiú megmentette az édesanyját. 2025 decemberében, amikor a cukorbetegségben szenvedő nő rosszul lett, a mindössze 4 éves gyermek azonnal hívta a mentőket, és a vonalban ezt mondta: „Na szia mentő!” Az ő gyors reakciója révén az anyukájának nem lett baja – a mondatából pedig szállóige lett.
A Life.hu beszámolója szerint Filip Medárd most jelentős elismerésben részesült bátorsága miatt, ugyanis május 6-án megkapta a Magyar Vöröskereszt Életmentő Érdemérmét, így ő lett a legfiatalabb, aki valaha is részesült ebben a kitüntetésben.
A Magyar Vöröskereszt Életmentő Érdemérmét évente azok a hétköznapi hősök kapják, akik egy baleset vagy veszélyhelyzet során segítenek egy életveszélyes állapotba került emberen, biztosítva ezzel a szakszerű ellátás érkezéséig az áldozat állapotát, ezzel megmentve az életét.
Forrás ripost.hu
