Bangó Sándor új vallomást tett a Szőlő utcai ügyben.

Bangó Sándor új vallomást tett a Szőlő utcai ügyben.

Újra tanúvallomást tett a Szőlő utcai ügy egyik áldozata és kulcsfontosságú tanúja, Bangó Sándor – erősítette meg pénteken a Központi Nyomozó Főügyészség.

Bangó Sándor először a TikTokján számolt be a vallomásáról, ahol azt írta: „Kedves barátok! Beadtam a vallomásomat az ügyészségen Zsolti bácsi ügyében. Az ügyészség kérésére egyelőre nem hozhatom nyilvánosságra a nevét és további részleteket, mert ezzel kockáztatnám a nyomozás folyamatát. Tudom, hogy sokan várják a válaszokat, de most az ügy hivatalos kezelése és az igazság megismerése a legfontosabb. Kérem, tartsák tiszteletben ezt, és legyenek türelemmel. Köszönöm mindenkinek, aki mellettem áll ebben a nehéz időszakban.”

A Szőlő utcai nyomozás során a feltételezett „Zsolt bácsiról” már tavaly több tanút is kihallgattak, de a Központi Nyomozó Főügyészség szerint senki sem tudott megerősített információt adni arról, ki is ő, vagy arról, hogy ki említette, hogy egy „nagyon magas rangú politikus” lehetett. A „Zsolti bácsi” említése egy névtelen interjúra vezethető vissza, amit a szóbeszéd kapcsolt a Szőlő utcai ügyhöz. Mivel az ügyben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes neve is felmerült, a Fidesz komoly jogi következményekkel fenyegeti a lejárató információk terjesztőit.

Bangó a Kontrollnak adott egy korábbi interjúban elmondta, hogy 14-15 évesen került a Szőlő utcai javítóintézetbe, és már korábban is a gyermekvédelemben élt. Azt állította, hogy már a kezdetektől sokféle bántalmazás érte, és a Szőlő utcai intézet egykori igazgatója, Juhász Péter Pál szisztematikusan bántalmazta őt szexuálisan. Egy alkalommal egy másik férfi is bántalmazta, akit később „Zsolti bácsiként” azonosított.

Az ügyészség szerint Bangó Sándor most harmadszor tett vallomást, és jelenleg a vallomás kiértékelése és ellenőrzése folyik, de annak részletei titkosak. Annyit azonban elmondtak, hogy a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség külön nyomozócsoportot alakított az ügy sürgős kezelésére.

A Szőlő utcai javítóintézet ügye tavaly májusban került a nyilvánosság elé, amikor a rendőrség őrizetbe vette az intézmény korábbi igazgatóját, Juhász Péter Pált. Az év végére a botrány gyanúsítottainak száma kilencre emelkedett. Az egyre bonyolultabb ügy fejleményeiről és a kevesebb figyelmet kapó gyanúsítottakról ebben a cikkben részletesen írtunk.

Forrás telex.hu