Hallucinált, két embert megölt, boltot rabolt, autót lopott.

Hallucinált, két embert megölt, boltot rabolt, autót lopott.

A Kaposvári Törvényszék pénteken nem jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte azt a férfit, aki tavaly márciusban, a Somogy vármegyei Fonón, bottal két embert megölt, egyet pedig súlyosan megsebesített – adta hírül a bíróság szóvivője az MTI-nek.

Vadócz Attila elmondta, hogy a vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és más bűncselekmények miatt marasztalták el. A bíróság a főbüntetés mellett véglegesen eltiltotta a járművezetéstől, valamint kötelezte a 6 millió forint bűnügyi költség megfizetésére.

Az elkövető, aki drog- és mentális problémákkal küzd, 2025. március 14-én kezdett hallucinálni otthonában. Azt hitte, hogy unokahúgát elrabolták, és őt is támadás fenyegeti, ezért egy nagy akácfa bottal a község központjába indult. Ott megtámadott egy idős asszonyt, akit többször fejbe vert, majd a védelmére siető idős férfit is megsebesítette.

Ezt követően berúgta a csemegebolt ajtaját, ahol az eladót olyan erősen megütötte a bottal, hogy a nő a helyszínen életét vesztette. A férfi a bolt bevételét magához vette, és az eladó autójával elhajtott. Több rendőr üldözőbe vette, és végül Siófokon fogták el, miután balesetet szenvedett.

Az elsőként megtámadott nő néhány nappal később a kórházban meghalt, míg az idős férfi súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyész elfogadta a bíróság döntését, míg a vádlott és védője enyhítést kértek, így az ügy másodfokon a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.

Forrás 24.hu